Jutalom

Most, hogy hivatalosan is vége a nyárnak, a legtöbben visszaidézik, merrefelé nyaraltak, milyen szép, esetleg kevésbé kellemes élményekben volt részük. Vannak, akiknek az utóbbiakból is kijutott. És nem csak kis hazánkban.

Mostanában olvastam, hogy egy Olaszországban nyaraló család séta közben talált egy pénztárcát, benne személyes iratokkal, bankkártyákkal és nem kevés készpénzzel. Az iratok alapján sikerült beazonosítani, ki a tulajdonos – hogy, hogy nem, az egyik helyi vendéglő tulajdonosa volt. Hőseink természetesen elvitték a tárcát, leadták. Volt is nagy öröm: az étteremtulajdonos a hálálkodáson túl meghívta őket egy kellemes vacsorára is.

A hideg zuhany a családot akkor érte, amikor a pincér megjelent a számlával. Amiből – bár ez kevéssé szépíti a történteket – 10 százalék kedvezményt kaptak, de fizetniük kellett. Miután az esetnek híre ment, az erről beszámoló helyi lap természetesen a vendéglátóst is megkereste, aki annyit mondott, aznap nagy volt a hajtás, nem figyeltek, hibáztak, elnézést kérnek. Gondolhatnánk, hogy itt a happy end, a család visszakapta a pénzt, de nem. A vendéglős e helyett ugyanis kárpótlásként újra meghívta őket vacsorázni. Közben ők hazatértek, és nem tudni, mit szóltak az ajánlathoz, de nem lennék meglepődve, ha azt mondanák, többet a környékre se teszik be a lábukat.

Egy vendéglátóhely hírneve tehát néha egy apróságon múlik, már ha igaz, hogy figyelmetlen volt a személyzet. Tanulság ezen kívül nincs. Abban azért bízok, hogy a történet szenvedő alanyai, illetve mostani olvasói a továbbiakban is becsületesek lesznek, ha találnak valamit – legfeljebb a felkínált jutalmat utasítják vissza.