A hőség árnyalatai

Ismét harmadfokú hőségriasztást adtak ki a déli vármegyékre. Olyan meleg van, hogy ráolvadunk az aszfaltra, annyi marad belőlünk, amekkora foltot hagyunk a járdán. Még a késő délutáni, esti órák sem hoznak enyhülést, mintha összefüggő, de átjárható meleg falban közlekednénk, enyhébb hőmérséklet csak az árnyékos helyen található.

Szenvedünk, törölgetjük homlokunkról, tarkónkról az izzadságot, a rutinosabbak törülközővel a nyakukban indulnak boltba, vagy a városba ügyes-bajos dolgaikat intézni, és az ásványvíz sem hiányozhat. Nekem általában nem elég az az egy palack, amit otthonról viszek, és attól függően, mennyit tartózkodok a városban, vagy utazok a kisteleki járás településeire, még többször veszek. Ilyenkor az agy is nehezebben működik, lassabban forognak a fogaskerekek, nehezebben jutnak eszünkbe normális gondolatok. Talán nem is kellene erőltetni. Megteszem. Lehet hiába?

Korábban készítettem hőségriportokat, olyanokat faggatva, akik valóban nem irigylésre méltó körülmények között dolgoznak, például konyhán, a tűző napon utat készítve, illetve a mezőgazdaságban szabadtéren, üvegházban vagy fóliasátorban. Utóbbi kettőhöz volt „szerencsém”, ahogy anno a téeszben mondtuk: árnyékban 60 fok volt, árnyék meg sehol. Csütörtökön a BYD-területen feltárást végző régészeket látogattuk meg, akik tűző napon – árnyék meg sehol – fáradtságos munkával igyekeznek előcsalni múltunk földtemette darabjait, részleteit. És munkájuk eredménye a külső szemlélőnek szinte láthatatlan, pár árok és gödör, apró csontok.

De történetek állnak össze, együtt gazdálkodó családokról, elvermelt zöldségekről, konyhán feldolgozott állatokról, fegyverrel eltemetett fiatal férfiakról. Szinte megelevenedik, élettel telik meg a poros, jelenleg szinte kietlen vidék. Mint a délibáb – időben is távoli tárgyakról, emberekről. És közben remeg a meleg levegő…