Kilakoltatás

Sok esetben azonban a körülmények vezetnek ahhoz, hogy felszaporodik a tartozás és egyszer csak bekövetkezik a kilakoltatás.

Elcsúsztak a lakbérrel

A napokban egy olyan asszony és 12 éves fia került utcára Hódmezővásárhelyen, aki kétmillió forintot halmozott fel. Elmondása szerint a volt férjével abban állapodtak meg, hogy a férfi a gyermektartás fejében fizeti majd a csonkán maradt család lakbérét, ami nem történt meg. Egy másik vásárhelyi asszony még tavasszal mesélte el a történetét egy lakossági fórumon. Ellene is kilakoltatási pert indított az önkormányzat. Ő azért csúszott el a lakbérrel, mert meghalt egy családtagja és a végtisztesség megadása sokba került.

Önmagukat sanyargatják

Furcsa dolog ez. Az ember megérti az önkormányzatot is, hogy nem akar olyan lakókat a bérlakásokban, akik nem fizetnek lakbért. Megérti azokat is, akik egyetértenek azzal, hogy kitegyék a tartozók szűrét. Ők érthetően nem nézik jó szemmel, hogy miközben önmagukat sanyargatják, hidegben fekszenek, kelnek és az ennivalón spórolnak, hogy ki tudják fizetni a lakbért, mások egyszerűen nem fizetnek. Ami minden esetben érthetetlen, hogy a kilakoltatás ilyen hidegben történjen.

A kilakoltatás megelőzhető

Akik szociálisan hátrányos helyzetűek, sokszor beleszülettek ebbe a helyzetbe, és nehéz a kitörés. Nem tanulják meg otthon, hogyan kell beosztani a pénzt, hogy a kevésből a legtöbbet hozzák ki. A településeknek, nemzetiségi szervezeteknek talán erre is hangsúlyt kellene helyezniük, és tartalmat adni a „hal helyett hálót” mondásnak.

Egyszer tudósítottam egy olyan rendezvényről, ahol a hátrányos helyzetű roma asszonyoknak azt tanították, hogyan kell kenyérsütő géppel kenyeret sütni. Azoknak az asszonyoknak, akiknek nemhogy kenyérsütőre, de sokszor lisztre sem telik. Talán inkább olyan receptekre kellett volna megtanítani őket, amikkel bravúrosan, kis költségvetésből laktató és finom ételt lehet a család asztalára varázsolni. Ennek több értelme lenne…