Közösség

Mikor azon tűnődtem, mit lehet elmondani egy közösségről, a közösségről, a címen is gondolkoztam. Felmerült a Közösség ereje és a Közösség nélkül, de mindkettőt elvetettem, mert már ezzel is megoszthatom, csoportokra, ha úgy tetszik közösségekre választhatom szét az olvasót. Azt nem akartam.

Közösség: tartozni kell valahová

Pár napja beszélgettem Gut Gabival, a FittForma mozgalom vezetőjével, akkor megfogalmazta: közösséghez tartozni emberi szükséglet. Szombaton a balástyai böllérfesztiválon ezt megtapasztaltam, aki eljött, azonnal tagja lett a nagy csapatnak, amiért igazából semmit sem kellett tennie, csak részt vennie a rendezvényen. Akkor érezzük jól magunkat, ha szólhatunk valakihez, valakikhez, tartozunk valahová – család, munkahelyi kollektíva, baráti társaság, szakmai egyesület –, nem maradunk egyedül a problémáinkkal. Hogy ne maradjunk egyedül. Ez a vágy, törekvés mindenkiben munkál.

Magával beszélt

Ismerek egy nénit, még vásárhelyi tudósítós korszakomból: sovány arcú, egyenes hajú, manós, tündés fülű. Az utóbbi időben Kisteleken és Balástyán is többször találkoztam vele – most a böllérfeszten is –, elhozza és árulja otthoni apróságait. Többször utaztunk együtt busszal, az egész út alatt telefonált, szünet nélkül mondta. Azt gyanítottam, a vonal másik végén nincs senki. Mesés utazásokról, kirándulásokról számolt be, elújságolta mennyi pénze van... A véletlen úgy hozta, szombaton hazafelé mögötte kaptam helyet. Előkerült a mobil, és mondta, és mondta, és mondta. Pár percig úgy tartotta a telót, hogy láttam a kijelzőt. Nem a szokott „kép” volt rajta, hanem egy szürke, világító felület. Nem beszélt senkivel – vagyis magával.

Megoldás...

Nem akarom sajnálattal megalázni. Nem. Csupán ő is tartozni akart valahová, valakihez, egy közösséghez – korábban biztosan így is volt –, és ezt így oldotta meg.