Jegyzet

2024.07.18. 08:03

JEGYZET – Hősök

Suki Zoltán

Magyarországon a tűzoltók, a postások és a tanárok élvezik a lakosság legnagyobb bizalmát. Ez egy pár éves felmérésből derült ki, azóta nem találtam újabbat, de nem hiszem, hogy sokat változott volna a helyzet azóta. A tűzoltók biztosan továbbra is vezetnek, hiszen ez szinte mindig így volt. Na, és most belőlük jött hat új a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz. Közülük öten Szegeden, egyikük pedig Hódmezővásárhelyen állt szolgálatba.

Az új tűzoltók mind fiatalok és lelkesek. Kicsit odébb találnak egy hosszabb cikket róluk, de annyit itt is elárulok, hogy az egyikükkel beszéltem. Rácz Kamil egy igazán lelkes fiatal, korábban katona volt, de dolgozott emelőkosaras fanyesőként is. Most mégis úgy döntött, hogy szívesen segítene másokon. A fiatal férfit a felesége is támogatta a döntésében. Pedig nem egyszerű a tűzoltók élete. Ők mennek be az égő házban rekedt kisgyerekért, ők szedik ki az összetört autóból a sérülteket, de ők segítenek akkor is, ha kidőlt egy fa, vagy éppen egy valamilyen állat került bajba, és magától nem tud kikeveredni belőle.

Szóval nem véletlen mondta eddig az összes tűzoltó, akivel találkoztam, hogy az ő munkájuk igazából hivatás. Arról beszéltek, hogy ezt máshogy nem lehet, csak tiszta szívvel és hihetetlen bátorsággal csinálni. Ráadásul folyamatos készenlétet igényel a munka, és amikor éppen nem bevetésen vannak, akkor vagy edzenek, hogy karbantartsák magukat, vagy a laktanyában dolgoznak, tehát akkor sem unatkoznak.

Szurkoljunk, hogy minél kevesebb munkája legyen ezeknek az embereknek, mert az azt jelenti, hogy nem történt katasztrófa vagy baleset. És tényleg becsüljük meg őket, mert igazából ők a mindennapi hősök.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában