Szegedi hírek

2023.09.07. 07:00

Óvóhelyből alakították ki a JATE Klubot

Légópincéből alakították ki a hetvenes évek elején a mai JATE Klubot, amely 1973. március 31-én az egyetem KISZ-klubjaként nyitotta meg kapuit. A hallgatók társadalmi munkában segédkeztek a munkálatokban, klubigazolvány volt a jutalmuk. Játék és tévéterem is volt hajdanán a pincében.

Koós Kata

Antal Imre a JATE Klubban

Csütörtökön gólyapartival indul újra az élet Szeged legendás egyetemi szórakozóhelyén, az idén ötvenéves JATE Klubban. De hogyan is zajlott annak idején a kapunyitás? Ennek jártunk utána a Délmagyarország archívumában. 

„Két és fél millió forint, a diákok 15 ezer óra társadalmi munkája, 700 négyzetméter hasznos alapterület és másfél év. Ezek azok a száraz adatok, amelyek a József Attila Tudományegyetem új KISZ-klubjának megvalósulása mögött húzódnak” – így kezdődött a cikk a Délmagyarország 1973. április 1-jei lapszámában, amely beszámolt a JATE Klub előző napi, március 31-i megnyitásáról. Az ünnepségen jelen voltak a megyei és a városi pártbizottság, valamint az ifjúsági szövetség képviselői, továbbá az egyetem oktatói és a hallgatók egy csoportja. Avatóbeszédet Márta Ferenc akadémikus, az MSZMP KB tagja, a JATE rektora mondott. 

Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)

„Ablaknyitásnak nevezte a klub létrejöttét, hiszen az egyetem központi épületének pincéje óvóhely volt és a sötétségre, háborúra figyelmeztetett. A mostani ablaknyitással, a KISZ-klub létrejöttével új funkciót tölt be, s ez az ablaknyitás jelképes” – foglalta össze a hajdani rektor beszédét egykori újságíró kollégánk. 

Gregor József a szocirreál bál színpadán 1990. november 7-én a JATE Klubban. Archív fotó: Nagy László
Gregor József a szocirreál bál színpadán 1990. november 7-én a JATE Klubban. Archív fotó: Nagy László

A cikkből az is kiderült, hogy a diákok szorgalmas és önzetlen közreműködésének köszönhetően jóval a határidő előtt elkészült az átalakítás. A beszédek után a megnyitó ünnepség résztvevői bejárták a klubhelyiségeket.

A kiállítások rendezésére is alkalmas széles folyosót, a sok ötlettel berendezett társalgót, büfét, a 200 hallgatót befogadó nagytermet, a játék és tévétermet. A lehetőségek adottak, ezt most már nemes és hasznos tartalommal kell megtölteni a 9 tagú klubtanácsnak

 – olvasható a cikkben, amelynek szerzője arra is kitért, hogy a megnyitón Kerekes László klubigazgató tiszteletbeli klubigazolványokat adott át, a legtöbb társadalmi munkát végzett hallgatók pedig jutalmat is kaptak. A klubot ugyanis csak klubigazolvánnyal lehetett anno látogatni, amelyet a JATE minden aktív és volt hallgatója megválthatott. 

Az újságíró az első havi program gazdag kínálatából is szemezgetett. 

„Első havi programjában szerepel többek között Lehel István festőművész hagyatéki kiállítása, disc-jocky klub és Jeszenyin-est, Sándor György műsora és a SZKÉNÉ Színház vendégjátéka, hangverseny és népballadaest, kabaré és klubrádió” 

– sorolta. 

A cikk végén a szerző előrevetítette, hogy „a klub jelentős szerepet tölt majd be Szeged város kulturális életében is, a tanítási szünetekben, különösen a Szegedi Ünnepi Hetek ideje alatt”. Majd a hajdani rektor szavaival zárta az újságíró tudósítását: „ezt a klubot örömmel vallaná magáénak a világ bármely egyeteme”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában