Oregánó

Az oregánó minek van? Most egy gasztronómiai vitát robbantok ki, és ezért előre is elnézést kérek Arany T. János kollégámtól. Ő a Délmagyarnál az ételek tudója, bejáratos a helyi konyhákba, érti is a konyhát. Sőt, amikor legelőször beszéltem vele három percnél többet, azt is elárulta, hogy utazni is hajlandó egy jó ételért, akár messze is. Én meg – ahogy sok máshoz – a kajákhoz sem értek. Ugyanúgy szeretem a körömpörköltet, a gyorséttermi hamburgert, a pizzát, de még a zacskós leveseket is. Vagyis nagyjából mindent megeszek, jó ízzel. Egy dolog fog ki rajtam: az oregánó. Kollégáim és barátaim is ajánlottak egy szegedi pizzériát a napokban, amelyik egyébként tényleg népszerű, sokan mondják, hogy az egyik legjobb a városban. Rendeltem tőlük, de annyi oregánó volt rajta, hogy nem bírtam megenni. Amúgy tényleg nem az ő hibájuk, már a rendeléskor mondtam, hogy nem kérek rá pluszban, de így is sok volt. Meglep, de több ismerősömnek is ez jön be, naponta esznek onnan.

Így aztán gondoltam, jobban utánanézek ennek a növénynek. A Wikipédia azt írja róla, hogy közkedvelt (khm…) fűszer- és gyógynövény. Különösen a görög, török, palesztin, arab, szír, portugál és dél-amerikai konyhák kedvence, de egész Európában elterjedt, és ma már az olasz konyha ételeit sem lehet elképzelni nélküle. Gyakran használják paradicsommártás ízesítéséhez, grillezett húsokhoz, sült zöldségekhez. Én meg a paradicsomot mindenhogyan szeretem. Kivéve oregánósan, aminek a másik neve szurokfű. Mit is lehet várni egy ilyen nevű izétől? Azt írják, hogy a szurokfüvet a természet antibiotikumának tartják, és nyugtató hatása is van. Hát, engem inkább idegesít. Szóval, az oregánó minek van? Annak, aki szereti (rajtam kívül úgy néz ki, hogy mindenki), jó étvágyat hozzá és amúgy igen: ez egy ilyen jegyzet. Nem politikáról, gazdaságról, hanem egy fűszernövényről szól. Ami amúgy szép, amíg nem teszik ételbe.