Kadétok

Emlékszem, amikor megkaptam a katonai behívómat, görcsbe rándult a gyomrom, és már akkor azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan lehetne megúszni ezt az egészet. Erről csak annyit, hogy végül összejött valahogy, és aki nagyon kíváncsi rá, annak elmesélem személyesen. Hozzátartozik egyébként, hogy akkoriban – bár már bőven a rendszerváltás után voltunk – még nagyon rossz híre volt a katonaságnak. Az alatt a kis idő alatt, amíg bent voltam, belülről láttuk, hogy csak szenvednek, akik benne vannak. 

Kadétok és katonák

Nemcsak a sorkatonák, hanem a parancsnokok is. Kivéve az őrvezetőt, akinek a magánéletben biztosan semmilyen sikere nem volt, és a kiskatonákon vezette le a frusztrációit. Akkoriban legalább negyvenen voltunk egy körletben, és a hajnalban már részeg parancsnok üvöltözésére keltünk minden nap. 

De egyszer csak fordult a világ. Itt írom az újságban kicsit odébb, hogy a szegedi Baptista Gimnázium és Technikum is csatlakozott a honvédség kadétprogramjához. Ez amúgy nem lenne nagy hír, de az igazgató elmondta, hogy a diákok kérték. 

Más lesz

Persze ők már teljesen mást látnak a katonaságból, mint amit én láttam akkoriban. A seregnek már van komoly sajtója. Valaki nem is olyan régen rájött, hogy ez egyébként egy eladható, meg még érdekes dolog is lehet, és nemcsak a folyamatos csicskáztatásról, üvöltözésről és ivászatról szól. 

A katonaságnak ma van egy jól látható arca. Látszik, hogy törődnek a külsőségekkel, amivel felhívják magukra a diákok és a fiatalok figyelmét. Aki ma katonának áll, jó fizetést, minőségi szállást és ellátást is kaphat. A kadétoknak pedig még van idejük dönteni, semmi sem kötelező nekik. Ha akkor ilyen lett volna a katonaság mint most, akkor lehet, hogy én is másképp állok hozzá.