2019.11.13. 14:53
Korhatáros lesz a szentesi Temesvár ’89 kiállítás
Temesvár ’89 címmel kiállítás nyílik decemberben Szentesen, a Koszta József Múzeumban. A romániai forradalmat bemutató tárlatot kizárólag 16 éven felüliek tekinthetik majd meg.
Fotó: www.rarehistoricalphotos.com
– Az év elején voltunk Romániában a temesvári forradalom után kutatva, és kiderült: a Ceausescu-korszakkal még nem nézett szembe a román társadalom – mondta Farkas László Róbert, a Koszta József Múzeum igazgatója. A szentesi közgyűjteményben december 14-én nyílik kiállítás Temesvár ’89 címmel, amelyet 16 éven aluliak nem látogathatnak majd.
– A romániai tapasztalatok miatt úgy döntöttünk, nem a történelmi hátteret dolgozzuk fel, hanem a magyarországi segítségnyújtást a forradalom résztvevőinek – folytatta a direktor. A segítségnyújtásban a korábbi vásárhelyi alpolgármester, Kószó Péter is szerepet játszott, valamint ismerős lehet Tóth Sándor, a mártír sofőr neve, akit a segélyszállítmány fuvarozása közben ért a halálos lövés. Tóth Sándorról Vásárhelyen, a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a városháza közötti utcát nevezték el, illetve Aradon, a híddal szemben is viseli nevét utca – említette meg Farkas.
A kiállításnak három kurátora van, Varga Andrea, Nátyi Róbert, és a vásárhelyi Emlékpont történésze, Vincze Gábor. A BBC és a Securitate fotói is szerepelnek a tárlaton. Emellett a csongrádi, a szentesi, a szegedi, a makói és a vásárhelyi múzeum is kap 15-15 négyzetmétert, hogy bemutassa a forradalommal kapcsolatos dokumentumait, és azt, hogy a városok polgárai miként nyújtottak segítséget a felkelőknek.
– Ez kiállítás lesz a kiállításon belül, amelyet összesen több mint 1000 négyzetméteren rendezünk be – közölte Farkas László Róbert. A fotók nyersen, realistán adják vissza az akkor történteket, a gyilkosságoktól, az utcán felgyújtott autókig, ezért lesz korhatáros.
– Balázs József tankerületi vezetővel és Tóth Tamással, a Horváth Mihály Gimnázium igazgatójával megvizsgáltuk az anyagot, az összeégett autókat, romokat, hullaházat ábrázoló képeket, és pedagógiai szempontból úgy döntöttünk, 16 éven aluliak nem látogathatják majd – közölte Farkas László Róbert.