1 órája
Csok plusz: jelentős könnyítés jön
Október 1-jétől csak egyéves folyamatos tb-jogviszonyt kell igazolniuk a babaváró hitel, a falusi csok és a csok plusz esetében a legalább egy éve átalányadózó vagy kisadózó egyéni vállalkozóknak, illetve őstermelőknek. Vagyis ezzel ismét könnyebb lesz az ingatlanhoz jutás.
Októbertől egy éves társadalombiztosítási jogviszony is elég lehet a lakástámogatások igényléséhez, ami komoly segítséget jelent a preferált kistelepüléseken élőknek. A babaváró hitel esetében eddig három éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszonyt kellett igazolnia az igénylő házaspár valamelyikének. A csok plusz programban eddig két év volt az elvárás, ugyancsak a házaspár egy tagjánál. Ugyanez volt a a helyzet a falusi csoknál is.
A csok plusz eddig is jól működött
A mostani változás, amit egy kormányrendeletben szabályoztak, érinti a katás vállalkozókat, az őstermelőket, és az átalányadózókat is. Vagyis, akinek eddig több éves tb-múltat kellett igazolni, és emiatt nem tudott kedvezményes hitelhez jutni, annak most lényegesen könnyebb dolga lesz. A speciális adózásúaknak segítség az is, hogy a bankoknak mostantól a bevételül felét el kell fogadni jövedelemként.
Elég lesz egy év
A csok plusz fontos lehetőség azon gyermeket tervező családok számára, akik lakáscéljaikat szeretnék megvalósítani. Az államilag támogatott program célja, hogy segítséget nyújtson a gyermeket vállaló pároknak, hogy a jelenlegi ingatlanárak mellett kedvező feltételekkel jussanak saját otthonhoz.
Vagyis a csok plusz egy speciális, államilag támogatott lakáshitelprogram, melyet házaspárok vehetnek igénybe otthonteremtési céljaik megvalósítására. A program fő célja, hogy ösztönözze a gyermekvállalást és támogassa a családokat saját otthonuk megszerzésében vagy építésében. Az igénylés feltétele a gyermekvállalás, még akkor is, ha párnak van már gyermeke. A maximálisan igényelhető hitelösszeget a meglévő és vállalt gyermekek együttes száma határozza meg.
Tiszaszigeten örülnek
Beszéltünk Tiszasziget polgármesterével, hogy mit szól a könnyítéshez. Ferenczi Ferenc lapunknak elmondta, hogy örül mindennek, amivel megkönnyítik a fiatalok lakáshoz jutását. A településen legalább negyven telek van, ahova kifejezetten fiatalokat várnak.