2 órája
Ecsettel küzdenek az elfogadásért a művészeti maraton résztvevői – galériával, videóval
Mentális betegséggel küzdők és egészséges résztvevők együtt festettek a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A PsychArt24 művészeti maraton célja kezdettől fogva, hogy a művészet erejével csökkentsék az előítéleteket és a stigmatizációt, hogy ecsettel küzdjenek az elfogadásért.
Több mint harminc liter akrilfesték, ugyanennyi alapozó és ötszáz vászon, illetve karton állt a PsychArt24 művészeti maraton résztvevőinek rendelkezésére. A festészeti akció szokás szerint pénteken délben startolt el a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, és egészen szombat délig tart. Ebben a 24 órában bárki csatlakozhat a programhoz, amely során pszichoszociális fogyatékossággal élők és az egészséges résztvevők egy közös térben alkotnak szabadon.
Országossá nőtt a művészeti maraton
Évről évre népszerűbbé válik a rendezvény, amelyet 14 éve a fővárosi Semmelweis Egyetem Moravcsik Alapítványával közösen indítottunk. Több város is bekapcsolódott, például Győr, Pécs, Kecskemét, Gyula, Békéscsaba. Úgy néz ki, hogy egy országos rendezvénnyé növi ki magát a PsychArt24 művészeti maraton, amelynek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a mentális betegségekre, az ezekben a betegségekben szenvedők és családjuk életére. Továbbá lehetőséget biztosít arra, hogy a mentális betegséggel élők közösségi programon vegyenek részt
– mondta el lapunknak Kálmán János tanszékvezető, a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikájának igazgatója, a PsychArt24 művészeti maraton szegedi főszervezője.
Együtt alkot a pszichiáter, a páciens és a hozzátartozó
Mentális betegséggel élők és családtagjaik közül is többen részt vesznek a festészeti maratonon, de a klinikai dolgozók és a Szegedi Tudományegyetem hallgatói is szép számmal ragadtak ecsetet.
– Minden évben ötszáznál több festmény születek, amelyeket a maraton után egy független zsűri bírál el, majd vándorkiállítás formájában mutatjuk be az elkészült művek válogatását országszerte. A legjobb képek a szegedi Pszichiátriai Klinika épületének közösségi tereiben kerülnek falra, és nagy örömére szolgálnak mindannyiunknak. Vannak olyan képek is, amelyeket aukcióra bocsátunk, a bevétellel a klinika alapítványát támogatjuk, ezáltal pedig azt, hogy a következő években is meg tudjuk valósítani ezt a rendezvényt – fejtette ki Kálmán János pszichiáter, aki maga is minden alkalommal készít egy-egy képet a 24 órás művészeti maratonon.
Festményeivel mond köszönetet a pszichiátriai segítségért
A PsychArt24 művészeti maraton szegedi programjának immár negyedik éve elmaradhatatlan résztvevője Zerza Péter, aki ráadásul a kezdéstől a kapunyitásig, azaz 24 órán át folyamatosan alkot.
– Régen pánikbeteg voltam, a pszichiátrián terápiás céllal kezdtem festeni – mondta el a fiatalember, akinek célja, hogy egyetemi keretek között tanuljon festészetet.
Ecsettel küzdenek az elfogadásért a művészeti maraton résztvevői
Fotók: Török János– Figurális és a terápiának megfelelő érzelmi festéssel kezdtem. A tavalyi művészeti maratonon egy nagy képet festettem, egy hetvenszer egyméteres festményt. Időigényes pöttyözéssel készítettem, 24 óra pont elég volt rá. Idén több kisebb képet terveztem vegyes technikával. Számomra ez a rendezvény mindenekelőtt egy esélyt jelent, hogy visszaadjak valamit a pszichiátriának. Így tudom őket támogatni, hogy ha a festményeimet aukcióra bocsájtják, akkor legyen pénz művészetterápiára azoknak is, akik most kezdenek megbirkózni valamilyen betegséggel – fejtette ki a fiatalember.