2 órája
Sportágválasztót tartottak a Felső Tisza-parton – Videó
Sportágválasztó napot tartottak szombaton a Felső Tisza-parton. A különböző mozgásformák bemutatása mellett volt tűzoltási bemutató, daruval lehetett 50 méter magasba felemelkedni, a rendezvényen elfogyasztott ebéddel pedig még jótékonykodtak is a résztvevők.
A jótékonyságot és a sportot ötvözte az a rendezvény, melyet szombaton tartottak a Felső Tisza-parton, a Horthy ligetben. Az érdeklődők többféle sportot megismerhettek és kipróbálhattak, közben pedig az Országos Koraszülött és Gyermekjóléti Alapítványt is támogathatták.
A célunk az volt, hogy a gyerekeket kimozdítsuk a klaviatúra és a monitor bűvköréből és a mozgás irányába tereljük őket
– mondta el lapunknak Juhász Péter szervező. Mivel saját életének 44 évig volt része a küzdősport, sok ilyen típusú mozgásformát ismerhettek meg a rendezvény látogatói. A színpadon bemutatót tartottak judo, karate, kung-fu, MMA és hapkido csoportok is, de természetesen nem csak az találhatta meg a számítását, aki ezt a harcosabb vonalat kedveli.
Voltak itt vívók, táncosok, kerékpárosok és íjászok is, a veterán shooting klub a lövészetet mutatta be, Mészáros-Csonka Dávid pedig 6 táblás szimultán sakkot játszott a vállalkozó kedvűekkel
– mutatott körbe a területen a szervező. Mindezek mellett kitelepültek a Földön-Égen Mentőcsoport tagjai is kutyájukkal, volt tűzoltási bemutató, illetve hoztak egy 20 tonnás darut is, amely 50 méter magasba emelte azokat, akik nem féltek ilyen magasságból szétnézni a városban.
A szervező Vitézi Rend Csongrád-Csanád és Békés megyei törzskapitánysága az Országos Koraszülött és Gyermekjóléti Alapítvány, valamint a halmozottan fogyatékkal élő gyermekek támogatására is gyűjtöttek a programon adományokat. Kószó András mesterszakács és a Rúzsa Sándor Hagyományőrző Egyesület is főzött ebédet, amelynek bevétele ezt a célt szolgálta. Az alapítvány számára mindezeken felül átadtak egy 370 ezer forint értékű ugrálóvárat.
Sportágválasztót tartottak a Felső Tisza-parton
Fotók: Török JánosAz esemény egyik kiemelt pontjaként megemlékeztek az elhunyt sportolókról, illetve felavatták Szeleczky Zita színésznő domborművét, amelyet Túri Török Tibor szobrászművész készített. Az alkotást a színésznőről elnevezett szabadtéri színpad bejárata mellett helyezték el.
Szegedi hírek
- Ananász is került a lecsóba a fesztiválon – Galéria, Videó
- Ötvenéves osztálytalálkozót tartottak a Tisza-partisok
- Hivatalnokok találkoztak
- Zaklatás Szegeden: Egy játszótéri incidens miatt aggódnak a szülők
- Még mindig dolgoznak a letarolt villamosmegállón - Galéria