Elaludtam...

Elaludtam. Este, mikor lefeküdtem, majd reggel is. Előbbi természetes, pihennünk kell, hogy másnap újult erővel folytathassuk dolgainkat, a munkát. Ahogy egyre telnek felettem az évek, az ébredéssel sincs különösebb probléma, általában már hajnali 4 óra felé kivet az ágy, utána még visszafekszem, átgondolom az előttem álló napot, kicsit szunyálok, általában ilyenkor nézem meg a mobilomon a táblázatot, azt, melyik témáról, mennyi karaktert kell írnom.

Ha a kisteleki járás valamelyik településére utazok, mint például pénteken Baksra, a végleges felkelést, a reggeli készülődést, ahhoz igazítom, hogy a buszt elérjem. Így számoltam tegnap is, az órára pillantva megállapítottam, van még 20 percem ejtőzni, utána jöhet a napi rutin. Persze, ilyenkor csap be a ménkű – így történt. Majd 45 percet szunyókáltam, mikor rápillantottam az órára, megijedtem és azonnal felébredtem. Kipattantak a szemeim, magamhoz tértem, pillanatok alatt összeszedett lettem, mindent átgondoltam – kicsit azért pánikoltam is, mi lesz a busszal jeligére –, és irány a beágyazás, a fürdőszoba, a reggeli, a laptopos táska tartalmának ellenőrzése, hogy minden benne van-e, amit vinnem kell. Behoztam a lemaradást, minden visszakerült a régi kerékvágásba, időben voltam, nem kellett attól tartanom, hogy az orrom előtt suhan ki a Mars térről a járat.

Ez talán csak azért érdekes, mert már többször tapasztaltam, ha elalszik az ember, utána nagyon gyorsan ébred és félóra alatt elkészül azzal, amire máskor 1 óra sem volt elég. És a reggeli kávé is nyugodtan elmaradhat, mert frissebb, élénkebb már úgy sem leszek. Átgondolva, mégis úgy határoztam, legközelebb a kávét választom...