Kuba Kozárdon

Nem voltak különösebben komplikált terveink estére, a cél mindössze annyi volt, hogy egy normális helyen tudjunk vacsorázni. Arra ugyan számítottunk, hogy rántott sajt valószínűleg lesz a menün, arra viszont egyáltalán nem, hogy egy 160 lakosú nógrádi faluban fogunk olyan karibi hangulatba csöppenni, hogy arra még Che Guevara is kis híján feltámadt.

A parkolóba beállva még nem volt egyértelmű a helyzet, a felénk sodródó dallamokat is nehezen azonosítottuk be, az asztalok között a gyepen táncikáló, talpig fehérbe öltözött alakot sem tudtuk elsőre hova tenni.

Asztalválasztáskor lett világos számunkra, hogy a szervezők egy kubai esttel rukkoltak ki, annak minden külsőségével együtt: kubai énekesek és táncosok csinálták a hangulatot, az étlapon pedig karibi finomságokat kínálták. Persze, tudom én, hogy ettől azért nem feltétlenül kell elájulni, engem azért mégis meglepett, hogy egy ilyen különleges hangulatú, tényleg nagyon jópofa estért nem valamelyik pesti étterembe kellett elutazni, hanem Kozárdon, egy apró nógrádi faluban is meg lehetett kapni. Valószínűleg a karibi hangulaton kívül más is lehet Kozárdon, mert egyre többen költöznek a palóc stílusú házakba.

Pedig mennyit hallgattuk azt a mantrát, hogy a kistelepüléseken nincs semmi, egy faluban nem lehet megmaradni, nincs értelme vállalkozni sem. Erre alaposan rácáfolt az élet – meg a Magyar Falu program is. Számos olyan dolog, szolgáltatás épült ki a falvakban szerte az országban, amelyek ha nem is a városi élet kényelmét, de a mindennapok könnyebb boldogulását vitték el a községekbe.

Falun is van élet, nem is akármilyen. Egy község hangulata csendes, békés – néha pedig még az is előfordul, hogy kubai.