2024.08.02. 07:02
Ideiglenes forgalomváltozás lesz az Attila utcában
Vízvezeték-rekonstrukciós munkálatokat kezd az Attila utcában, a Tisza Lajos körút és a Bolyai János utca közötti szakaszon a Szegedi Vízmű Zrt.
– tudatták közleményükben. Augusztus 8-ától kell parkolási korlátozásra és forgalomelterelésre számítani az érintett szakaszon. Elöregedett vezetéket cserélnek 150 méteren, továbbá a kapcsolódó bekötéseket is felújítják. A munkálatok – szakaszosan – egy forgalmi sávot, de jellemzően a parkolókat érintik majd. A közlekedés a buszok és a trolik számára a kivitelezés idején is biztosított lesz, más járművel – autóval, kerékpárral, motorral – azonban nem lehet majd az Attila utca érintett szakaszára behajtani. A Bolyai János utcán az áthaladás jellemzően biztosított lesz útszűkület mellett, váltott irányban, a kereszteződést csak rövid időre, legfeljebb néhány órára zárják majd le teljesen.