2024.09.15. 07:35
Úgy kezdtek, ahogy kell
A férfi tekecsapat szuperliga 2024–25-ös szezonnyitóján a címvédő Szegedi TE hazai pályán 8:0-ra legyőzte a Szankot.
A szegedi Somodi Károly bajnoki bemutatkozása jól sikerült.
Fotó: Gémes Sándor
Nagyszerű összeredménnyel zárta az első bajnokiját az új szezonban a Szegedi TE. A hat játékos közül öten is eljutottak 600 fa fölé, miközben Kiss Norbert sérülés miatt hiányzott az együttesből.
Karsai László kiválóan játszott, hiszen 675 fáig jutott, de csak kettővel maradt el tőle Szél Tibor, a légiós Milan Jovetics is odatette magát a 655 fával, illetve Somodi Károly szegedi bajnoki bemutatkozása is remeknek mondható.
A vendégek – akiknél több egykori szegedi tekés, így Iványi László vagy Karsai Dániel is játszott – tisztességgel tették a dolgukat, de ezen a napon a hazaiak minden párban jobbak voltak, és mindössze három szettet vesztettek el a 24-ből... Így alakult ki a 8:0-s szegedi siker.
A Tisza-partiak a következő fordulóban Kaposváron lépnek pályára.
Végeredmény: Szegedi TE–Szank 8:0 (3823:3312)
A párok: Szél T.–Mózer L. 1:0 (3:1, 673:596), Somodi K.–Tóth Bagi J. 1:0 (3:1, 635:536), Bíró P.–Iványi L. 1:0 (3:1, 608:552), Karsai L.–Kállai Z. 1:0 (4:0, 675:528), M. Jovetics–Karsai D. 1:0 (4:0, 655:582), Sárosi K.–Rávai V. 1:0 (4:0, 577:518).