Helyi sport

2024.08.30. 19:27

SZTE-Szedeák: győzelem az első edzőmeccsen

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a szegedi férfi kosárlabdacsapat. Az SZTE-Szedeák a szerb élvonalbeli ellenféllel szemben a végére magabiztos győzelmet aratott.

Vajgely Pál

Cseh Botondék a felkészülés utolsó meccsét játsszák a szegedi közönség előtt.

Fotó: Gémes Sándor

A szerb élvonal újonca, a BKK Radnicski ellen nyitotta a felkészülési meccsek sorát az SZTE-Szedeák. A nagy meleg és a nyári programok ellenére szép számú közönség látogatott ki az idény első mérkőzésére. A szegedieknél két légiós, Kobe Langley és DeAndre Davis volt ott a pályán. Nem csupán a játékosok között akadt új szerzemény, hanem új szerelésben is futott ki az SZTE-Szedeák, amely bejelentette, hogy az idei szezontól a Dorko által biztosított szerelésekben lép pályára.A meccset a belgrádi csapat kezdte jobban, de Cseh Botond és Langley pontjaival elkerülte a Szedeák, hogy komolyabb hátrányba kerüljön az elején. Sőt, az irányító pontjaival az előny is megvolt, az első negyedet pedig Cseh kosara zárta le, amivel Balogh Szilárdék vezettek egy ponttal. A második negyed közepén beindult a Szedeák távolról, egymás után három triplát (Zsíros kettőt, Cseh egyet) szereztek, amivel kétszámjegyűvé vált a különbség, de 32–22 után ritmust váltott a Radnicski. Jöttek a távoliak a vendégektől is, ennek eredményeképp pedig egy ponttal a szerbek vezettek a nagyszünetben. 

SZTE-Szedeák Kobe Langley
Kobe Langley, az SZTE-Szedeák új irányítója jó játékkal mutatkozott be. 
Fotó: Gémes Sándor

SZTE-Szedeák: ültek a triplák

Triplákkal kezdődött a második félidő is, majd Anda Dávid szerzett kosarat faulttal együtt, amivel újra a Szedeáknál volt az előny. 52–49-et követően jött egy nyolc-nullás futás a szegediektől, Zsíros hol triplázott, hol gólpasszt osztott, vagy éppen blokkolt. Balogh Szilárd büntetőivel 11 ponttal vezetett a Szedeák 60–49-nél, amikor időt kért a korábbi szegedi irányító, az immáron a Radnicski vezetőedzőjeként dolgozó Marko Boltics. Zsíros újabb hármasával már 16 pont volt az előny, majd a Radnicski büntetőkkel zárkózott a negyed végén, így 67–56-ról jöhetett az utolsó negyed. 

 

Zsíros az ötödiket is elsüllyesztette kintről, amivel már-már eldőlni látszott a meccs hét perccel a vége előtt, hiszen 18 ponttal vezetett a Szedeák. Nem sokkal később nyolc pontra zárkózott a szerb csapat, de jött Cohill két triplája, amivel másfél perccel a vége előtt lezárta a meccset. 

Simándi Árpád:Örülök, hogy egy ilyen mérkőzést tudtunk játszani. A felkészülés ezen szakaszában, sok edzés után jó energiákkal játszottunk, megfelelő játékperce volt mindenkinek. Láttam azokat a dolgokat, amiket gyakoroltunk, de sok munka van még előttünk. Tovább kell készülnünk, de ha ez a kiindulási alap, akkor azt gondolom, jó úton járunk.

SZTE-Szedeák–BKK Radnicski 89–72 (15–14, 24–26, 28–16, 22–16)
Férfi kosárlabda felkészülési mérkőzés, Szeged, újszegedi sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Nyilas, Varga, Utasi.
SZTE-Szedeák: Langley 16/6, Cseh 12/6, Cohill 12/6, Davis 4, Anda 6. Csere: Balogh 8, Mayer 8, Zsíros 17/15, Laluska 2, Polányi, Mészáros 2, Vilmányi 2. Vezetőedző: Simándi Árpád.
BKK Radnicski: Dobraszinovics 9/3, Peno 10/3, Perovics, Gazibegovics 6/6, Sztojapinovics 8/6. Csere: Lewis 15, Jovicsics, Dilparics 11/9, Miszovics 10, Jovanovics 2, Kovacsevics, Gagics 1. Vezetőedző: Marko Boltics.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában