Szegedi hírek

2024.08.11. 08:00

Kárpáti Kázmér: „Isten ujjlenyomatai körülvesznek bennünket”

Kárpáti Kázmér éppen egy éve érkezett Szegedre, és vette át a plébánosi teendőket az Alsóvárosi Ferences Plébánián. Szerzetes testvéreivel együtt derűvel és szeretettel végzi szolgálatát. Szabadidejében korábban barlangokban kereste Isten ujjlenyomatait, mostanában amatőr természetfotósként kapja lencsevégre a teremtett világ szépségeit, amelyekre a gondviselés apró jeleiként tekint.

Koós Kata

Ahogy fogalmazott, a falak átimádkozottsága nagyon érződik az alsóvárosi templomban. Fotó: Gémes Sándor

Kisgyermek korában hívta meg először a lelkipásztori hivatásra Kárpáti Kázmért a Jóisten. 

Assisi Szent Ferenc életrajza, az abban felismert, nagyon közvetlen Isten-kapcsolat miatt választotta a szerzetesi hivatást Kárpáti Kázmér.
Assisi Szent Ferenc életrajza, az abban felismert, nagyon közvetlen Isten-kapcsolat miatt választotta a szerzetesi hivatást Kárpáti Kázmér. Fotó: Gémes Sándor

– Nagyon korán megszólított. Három és fél éves voltam, amikor először kimondtam, hogy pap szeretnék lenni. Nyilván a szüleim, nagyszüleim úgy gondolták, hogy másnap már tűzoltó, űrhajós vagy bármi más akarok lenni, de a Jóisten kegyelme és szeretete megőrzött az elhatározásomban – mondta el lapunknak az Alsóvárosi Ferences Plébánia plébánosa. Cseperedvén nagy hatást gyakorolt rá szülőfaluja, Sárisáp plébánosa, aki egy titokban fölszentelt püspök volt. 

– A kommunizmus ideje alatt két-három papot fölszenteltek titokban püspökké, hogy ha az összes püspök lehetetlen helyzetbe kerülne, kivégeznék vagy börtönbe vetnék, akkor legyen, aki papot szentelhet. Rédei József atya volt majdnem negyven évig a falunkban a plébános, szent életű emberként ismertem és tiszteltem. Hatalmas szeretettel, nagy-nagy alázattal és tudással bírt – részletezte Kárpáti Kázmér. 

Örömhírt csak örömmel lehet hirdetni

Jövőjére a végső pecsét akkor került, amikor 13-14 évesen kezébe került Assisi Szent Ferenc életrajza. Ennek hatására változtatta végleg az irányt az egyházmegyés papságtól a szerzetesi közösség felé. 

– Felismertem Assisi Szent Ferencben azt a nagyon közvetlen Isten-kapcsolatot, amelynek révén bármikor személyesen megszólíthatta. Éreztem az életrajzában Isten jelenlétét, hogy nem csak távolról szerette Őt. Ez a mozzanat annyira magával ragadott, hogy már akkor éreztem és tudtam, hogy érdemes és nagy boldogság így élni – mondta. 

Leginkább Szent Ferenc gondviselés feletti öröme ragadta magával, amit maga is át szeretett volna élni és tovább szeretett volna adni. 

– Jézus is azzal bízta meg apostolait, hogy az evangéliumot, azaz az örömhírt hirdessék. Márpedig hogyan hirdethetné bárki az örömhírt, ha nem tud örülni? – tette fel a költői kérdést. 

Az esztergomi ferences gimnázium elvégzése, majd a noviciátus, azaz a szerzetesi próbaidő után a szegedi papi szemináriumban, majd Pasaréten, a Ferences Hittudományi Főiskolán folytatta tanulmányait. 12 évig szolgált Gyöngyösön, majd 7 évig a fővárosi Ferenciek terén, a Belvárosi Ferences templomban. Elöljárója tavaly helyezte át a szegedi, alsóvárosi templomba plébánosnak. 

Közösségben építik Isten országát

A szerzetesi hivatás másik nagy vonzereje a közösségi lét volt Kárpáti Kázmér számára. Annak öröme, hogy szerzetes testvéreivel együtt, közösségben imádkozhat, fordulhat Isten felé. 

– A világunk egyre inkább sodródik az individualizmus felé. Egyre több embernek csak saját maga a fontos, és sokan mindenkinél mindent jobban vélnek tudni. Belül mégis ott a vágy az emberben, hogy kötődjön másokhoz, közösséghez tartozzon. És mi itt, Szegeden nem csak egymáshoz kötődünk szerzetes testvéreimmel, hanem szent életű elődeinkhez is, mint például Kapisztrán Szent János – fejtette ki. 

Noha szeminaristaként két évet Szegeden töltött, de akkor sokat nem látott a városból, teológiai tanulmányai teljesen lefoglalták minden idejét. Így szinte újdonságként hatott rá a vármegyeszékhely, amikor tavaly megérkezett. 

– Persze, ha el is helyeznek, ami a szolgálat természetes velejárója, mindig testvérek, szerzetesi közösség és ugyanaz az Úristen vár az új helyen is – jegyezte meg. 

Jelenleg négy szerzetes testvérével él a kolostorban. Grácián és Antal testvér is a közelmúltban érkezett Szegedre, Valér és László atya pedig régi pásztora az alsóvárosi egyházközösségnek. 

– Nyilván kell idő, míg alaposan megismerjük a hívekkel egymást, de azt már az elmúlt egy évben is jó volt megtapasztalni, hogy élő és erős közösségek vannak a templomban. Nagy értéknek látom a baba-mama klubot, az énekkar és a gyerek Cinke kórus összetartását, a jegyesoktatást. Harminc éve működik már a szegénykonyha is a plébánián, ahol sok önkéntes nem csak az idejét és a kétkezi munkáját adja oda, de az étkeztetéshez alapanyagokat is felajánlanak. Az külön nagy-nagy öröm számomra, hogy a kamaszok is jönnek önzetlenül segíteni másokon. A falak átimádkozottsága nagyon érződik ebben a templomban – fejtette ki. 

A gondviselés apró jelei a szépben és a jóban

Plébánosként legfőbb céljaként a közösségek megőrzését és megerősítését, a hívek lelki támogatását említette. A ferences lelkület derűjével és szelíd szeretetével igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy minél több ember rácsodálkozhasson a Jóisten ujjlenyomataira, a gondviselés jelenlétére a környező világ legapróbb szépségeiben is. 

– Isten szeretete nem lerohan bennünket, hanem nagyon tapintatosan szeret. Szinte azt mondhatjuk, hogy legtöbbször csak az ujjlenyomatait érzékelhetjük. El lehet suhanni mellette, de aki nyitott szemmel jár, észreveheti – mondta el a plébános, aki a Föld legsötétebb barlangjaiban, a legeldugottabb helyeken nyíló virágokban és a madarak szárnyalásában is számos alkalommal felfedezte már fel az említett, isteni ujjlenyomatokat. 

– Akár a természet ajándékait, akár egy-egy ember kedvességét, nagyvonalúságát látom, ott megtalálom Isten ujjlenyomatát is. Számomra sokáig a barlangászás nagyon komoly Isten-élmény volt. Olyan helyekre jutottam el, ahol előttem alig járt ember és végtelen nagy a csönd. Mindig rácsodálkoztam Isten szeretetének nagyvonalúságára. Hiszen évmilliók alatt teremtett olyan szépségeket, amelyeket talán csak egy-egy ember csodálhat meg. Azok a csodálatos képződmények nem lehetnek a véletlen művei – fejtette ki a plébános, aki a barlangászás mellett amatőr természetfotós is. Képeiből válogatás a plébánia termeiben is megcsodálható, minden fotója alatt bibliai üzenet is olvasható. 

– A kirándulásaimon mindig megérint Isten jósága. A természet szépségében, a madarak sokféleségében is ott van. Mindig rácsodálkozom azokra a virágokra, amelyek a legelrejtettebb helyeken virulnak. Minek oda virágot teremteni, hiszen az őzikék letapossák, a vaddisznók kitúrják? Mert egy-egy ember talán mégis rácsodálkozik általuk, hogy Isten valóban ennyire szereti őt. A fotóimmal ezeknek a rácsodálkozásoknak az örömét szeretném átadni. Arra buzdítani a szemlélőket, hogy érdemes megállni egy kicsit és elidőzni, hogy mennyi szépség vesz körül bennünket – mondta el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában