Másnak rettenet, nekünk öröm

Örülök a lehetőségnek, hogy az egyik áruházlánc élelmiszermentő akciót indított. Még fogyasztható állapotú, de már nem a legfrissebb zöldségeket és gyümölcsöket kínálnak, egy nagy doboznyit, rendkívül kedvezményes áron. Nekem is volt szerencsém már háromszor is hozzájutni ilyen csomaghoz. Volt, amelyik dobozban különféle paradicsomokat, paprikákat, tököket, narancsokat, almákat, banánokat kaptam. Mindig más időpontokban teszik ki, szerintem azért, hogy ne csak a legszemfülesebbek, vagy a legráérőbbek járjanak jól. Ezeknek a zöldségeknek, gyümölcsöknek semmi bajuk nincs, 1-2 napon belül viszont el kell fogyasztani. No és? A legdrágább zöldség is megfonnyad... Legutóbb vagy 2 kiló aprókrumplit és legalább egy kiló sárgarépát, meg 4 citromot vettem így.

Örültem, ahogy mások is, akiknek jutott a dobozokból. A mosoly azonban az arcomra fagyott két dolog miatt is. Amikor fizettem, a pénztáros átkiabált a másik kasszához, hogy mi a kódja a „rettenet ládának”? Rettenet láda? De miért? – váltottam „fluimucilábeli” üzemmódba. A dolgozók ezek szerint utálhatják ezt az élelmiszercsomagot, valószínűleg a vele járó pluszmunka miatt.

A mögöttem álló férfi pedig megkérdezte a feleségét, hogy elvegyen-e egy ládácskát. Az asszony hangosan ráförmedt, „Nehogy már ilyen fonnyadt sz..-okat vigyünk haza.”

Én kérek elnézést. Ne is vigyen haza ilyet. Több marad azoknak, akik meg tudják becsülni. Jelentem, az aprókrumpli jól jött a szombati tepsis húshoz, a répából meg kakukkfüves sült répa lett a vasárnapi második fogás egyik köretének. A citrom pedig limonádéként fogyott el. Azt a pár száz forintot bőven megérte a „rettenet láda”.