Annyi ember

Az én időmben az általános iskolában kizárólag oroszt lehetett tanulni. Nem szerettem, nem is jeleskedtem benne, de úgy általában sem számított népszerű tantárgynak. A gimnáziumban aztán már ki-ki választhatott valamilyen második idegen nyelvet. Ezeknek, úgy gondoltuk, már vehetjük hasznát, ezért lelkesebbek voltunk az órákon. Én azért az orosztanáromat megkértem, hogy az ezen a nyelven legfontosabb kifejezést, ami természetesen nincs benne a tankönyvben, tanítsa meg nekem. Összesen nyolc évnyi tanulás után a legélénkebben ez maradt meg bennem – szerintem ma is gondolkodás nélkül tudnék orosz katonákat arra kérni, hogy ne lőjenek. 

Közben beköszöntött a szabadság, és ma már nagyjából mindenki olyan nyelvet tanul, amilyet akar. A választás szempontja pedig nyilván a praktikum, ezért aztán Puskin anyanyelve hátrébb is szorult a népszerűségi listán. Az angolt 2,4 millióan beszélik nálunk, a németet 1,2 millióan, az oroszt pedig mindössze 200 ezren. Ami a leginkább elgondolkoztató: a statisztikák szerint a magyarok 57,6 százaléka egyáltalán nem beszél idegen nyelvet, és ez az Európai Unió harmadik legrosszabb aránya.

Milyen nyelvet lesz érdemes elsajátítaniuk a jövőben a fiataloknak? Ebben szerintem megint csak a várható hasznosság fog dönteni, és ennek alapján szinte biztos vagyok abban, hogy a ma még csak kevesek által ismert kínai – amelynek épp most ünneplik a napját – egyre többeket fog érdekelni. Természetesen én is hallottam a „sárga veszedelmet” emlegető riogatást, de azért szíves figyelmébe ajánlom mindenkinek, hogy a távol-keleti ország Szegeden például autógyárat, Makón meg csomagolóüzemet épít éppen.

Ki gondolta volna, hogy pár évtized alatt ekkorákat fordul a világ, amikor az oroszt bifláztuk?