Jegyzet – Nótáznak

Emlékszem, amikor kisiskolás koromban a nagymamámnál töltöttük az iskolai szüneteket, rengeteg időt töltöttünk az ő testvéreivel, illetve a testvéreinek az unokáival, azaz a másodunokatestvéreimmel. Mamiék rendszeresen készítettek például tésztát, amibe persze nekünk is muszáj volt belekontárkodni. És nem azért, mert a csigatészta készítése a világ legszórakoztatóbb tevékenysége lenne, hanem azért, mert a nagymamáink ezt a munkát is élvezetessé tudták tenni pusztán azzal, hogy énekeltek közben. Nótáztak, hogy egészen pontos legyek. Egészen kicsi korunktól kezdve felvillanyozott az, hogy milyen jó kedvük volt közben. Kicsit idősebbek voltunk már, amikor rájöttünk, hogy a dalok egy része pajzán volt. Nyilván a mamiék azon vihogtak úgy, mint a tinilányok szoktak.

De tényleg jól érezték magukat közben. Én ezért olvasom örömmel mindig, amikor valahol nótadélutánt tartanak, vagy ahol időseknek szerveznek nótaköröket, énekkarokat. Nem emlékszem pontosan, hogy melyik vármegyei település kórusa tette közzé a közösségi oldalán, hogy új tagokat keres. Arra viszont emlékszem, hogy amikor a hirdetésükben olvastam, hogy kifejezetten jó hangulatú próbákat ígérnek a leendő tagoknak, egy pillanatig nem kételkedtem abban, hogy ez igaz. Ha csak fele olyan jó kedvük lesz a nótázástól, mint a mamiéknak volt annak idején, már megéri csatlakozni.

Én sajnos kimaradok a közös nótázásokból, mivel az én énekhangomtól éretlenül potyog le a dió a fáról, a levelekkel együtt. Ezt nagyon sajnálom, és irigylek mindenkit, akinek van hangja. Tehát aki tud énekelni, énekeljen! Hangosan, sokat, a saját és a mások örömére.