Filmkritika: Mesterséges teremtéstörténet

Nincs semmi új a nap alatt, hangzik a Biblia egyik nagy igazsága, és ez hatványozottan igaz a hollywoodi filmekre. Már egy jó ideje megszokott jelenség, hogy egy új film valaminek a folytatása, előzménytörténete, egy régi klasszikus újragondolása, egy bestseller regény adaptációja stb. Az alkotó című film azonban végre nem a másolatok másolatának másolata. Azaz: eredeti ötlet, sem nem folytatás, sem nem remake, sem nem adaptáció. Ezért nevezhető hát üde színfoltnak korunk filmes kínálatában. Azt tehát, hogy Gareth Edwards rendezése eredeti film, kéretik szó szerint érteni, mert azért egyedinek mégsem lehet nevezni a művet. Disztópia, vagyis jövőben játszódó film, robot-ember konfliktussal a középpontjában. Számos film eszünkbe juthat erről, kezdve a Terminátorral, folytatva a Szárnyas fejvadásszal vagy az Én, a robottal egészen az Avatarig (amennyiben a robotokat kicseréljük más létformára). Mivel azonban soha korábban nem volt még ennyire aktuális az AI, azaz a mesterséges intelligencia témaköre, Az alkotó sötét jövőképe az öntudatra ébredő robotokról igazán nyomasztó élményt nyújthatna a nézők számára. Igen, sajnos csak nyújthatna, feltételes módban. Mindenesetre nem a téma tehet arról, hogy ez végül nem sikerült. Az alkotó félkész alkotás, felületes és fésületlen.

A film elején látható világépítés sokat ígérő, ám idővel kiderül, ebben sem jeleskednek a készítők. A két szembenálló fél (robot és ember) ábrázolása nem jut túl a kliséken, és ezen az sem segít, hogy egy konkrét ember történetét kiemelve valamivel személyesebbé válik a sztori. Kétségtelen azonban, hogy Az alkotónak van egy mélyebb olvasata is. A film főhősében, a John David Washington (Denzel Washington fia) által alakított Joshuában nem nehéz belelátni Jézus alakját, de más beszédes nevek is felbukkannak, például Maya, akit Gemma Chan alakít, vagy a kvázi címszereplő Alphie (értsd: alfa, azaz kezdet, és az Úr nevezi magát így a Bibliában). Ha ilyen szemmel nézzük Az alkotót, találhatunk benne izgalmas érdekességeket. Mivel a film áttételesen egy modern Megváltó érkezéséről szól, akinek az a feladata, hogy egyesítse, kibékítse a bolygót benépesítő intelligens lényeket, nem véletlen, hogy a szereplőket különböző etnikumokból (nemekből és életkorokból) válogatták be a készítők. Gareth Edwards filmje tehát igazán nagy tétekben játszik, ehhez képest fájó látni, hogy Az alkotó sokszor inkább egy másodvonalas akciófilmnek tűnik, nem pedig egy gondolatgazdag hőseposznak. Nagy szó, hogy a filmet magához a Bibliához lehet hasonlítani, illetve lehet beszélni a mű kapcsán korunk egyik legégetőbb kérdéséről, az AI szerepéről, de mindez csak üres fecsegés marad, hiszen Az alkotó csak feldobja a labdákat, de aztán nem igazán üti le őket. 

A film első felében ismerjük meg a 2070-es évek elképzelt világát, valamint a szereplőket, illetve a közöttük feszülő ellentétet, továbbá magát a történet tétjét is. A film második fele már akciódúsabb, látványosabb, patetikusabb. Már-már olyan fokú pátosz jellemzi, ami Hollywood hőskorát idézi. Ez is mutatja, hogy Gareth Edwards valami nagyon nagyot szeretett volna alkotni. Az alkotás közben azonban valami eléggé félrecsúszott. 

5/10