Életvédők tanácskoznak november végén Szegeden

Egész napos programsorozatot rendeznek Szegeden az élet védelmében november 23-án. Az Országos Életvédő Nap célja, hogy fórumot teremtsen az életvédelemben elkötelezett lelkipásztoroknak, pedagógusoknak, hitoktatóknak, önkénteseknek.

Delmagyar.hu

A „Válaszd az életet!” mottót viselő Országos Életvédő Nap programsorozatot először 2021-ben rendezték meg Vácott Marton Zsolt váci püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős püspöke kezdeményezésére. Az elmúlt években Kaposváron és Székesfehérváron is megszervezték, november 23-án pedig a szegedi Katolikus Ház ad otthont az életvédelem érdekében tevékenykedők országos konferenciájának az MKPK Családügyi Bizottsága és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége szervezésében. 

Országos Életvédő Nap
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök köszönti majd az Országos Életvédő Nap résztvevőit. Archív fotó: Karnok Csaba

Az életvédő nap célja, hogy fórumot teremtsen azok számára, akik lelkipásztorként, pedagógusként, hitoktatóként, plébániai munkatársként vagy önkéntesként fontosnak tartják az élet védelmét, és ehhez saját környezetükben hozzá is kívánnak járulni. Az ő munkájukat, kezdeményezéseiket igyekeznek a szervezők előadások, jó példák, tapasztalatok bemutatásával és megosztásával bátorítani és segíteni. Az Országos Életvédő Nap szervezőinek zsinórmértéke ugyanis, hogy az életmentő tudás és a megtartó kapcsolatok kulcsfontosságúak lehetnek például egy nem tervezett foganás felismerésekor jelentkező krízis kezelésében.

A programokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. November 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők a pasztoralis.hu oldalon elérhető űrlap kitöltésével.  

November 23-án fél tízkor Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök és Kondé Lajos pasztorális helynök köszöntőjével indul a rendezvény. A nap folyamán bemutatkoznak az egyházmegye CsaládKözPontjának munkatársai, az Életvédők Szövetsége, az Együtt az Életért Egyesület, a Fiatalok az Élet Szolgálatában Közösség tagjai. Lesznek tanúságtételek, előadások például a reprodukciós tudatosság fejlesztése, a prevenció és a gyász témakörében is, bemutatnak sikeres példákat az életvédő mozgalom történetéből, továbbá Kothencz János, az Ágota Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója előadásában a nevelőszülők is fókuszba kerülnek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában