Olasz Attila képeivel segít kiutat találni önmagunkból

Olasz Attila festőművész hol egy város történelmének misztikumát sűríti egybe képein, miként a víz és az építészet találkozása is visszatérő inspirációja. Foglalkoztatják a létezés ellentmondásai, a megnyugodni vágyó lélek küzdelme, a kiútkeresés, az emberiség előtt álló kihívások. Bár a sötét tónus, a küzdelem, a drámai hangsúlyok mindig ott munkálnak képein, gyakran felcsillan a remény, a szépség, a fény, hogy ne hagyja a semmibe süllyedni sem figuráit, sem közönségét. 

A fiatal szegedi festőművész önmagán átszűrve, átengedve, képpé változnak különleges élményei. Mint ahogy lapunknak elmondta: számára ez a feldolgozás magasztos művészi útja. Ahogy Az örök harcos című festmény az alkotó saját mondanivalójáért folytatott harcára utal, amely ideális esetben eléri és megtalálja közönségét. Ehhez mindig gondosan formált címekkel támogatja a publikumot, kisegíti a befogadót az értelmezés szorongató sűrűjéből.

Apai öröksége nyomán erős benne az igény a gondosan formált mondatokra, a bennünk munkáló gondolatok érzékletes leírása iránt. Tudja milyen felemelő érzés ráhangolódni egy-egy kifejező címre, belehelyezkedni, érezni, követni, amit felszínre hoz önmagunkból. Így reflektálva, asszociálva egy témára.  

A két tucatnyi alkotást bemutató A forma eredete kiállításon felvillannak lírai, idilli, máskor különösen drámai pillanatok, a sötétség és a fény tőle megszokott játéka, mélység és magasság, emelkedés és süllyedés. Egymás felé tekintő, valóságos portrék, köztük egy sejtelmes, alaktalan figurával. Ahogy vannak szabad asszociációra lehetőséget adó, olykor konkrétummal viaskodó elvont figurák. 

A szegedi alkotó képein elmerülhetünk az egymásba kapaszkodó színek és formák bűvöletében, bátran vállalva saját drámai gondolatainkat, megkeresve az alkotásokon és önmagukban is a kiutat, a megoldást jelentő fényeket.