3 órája
Karközi versenyek is zajlottak az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján (Galéria, Videó)
Falmászásban és az ízig-vérig szegedi turuljátékban is kipróbálhatták magukat a Szegedi Tudományegyetem hallgatói szerdán. Az SZTE Egyetemi Sport Nemzetközi Napja szervezőinek legfőbb célkitűzése a mozgás népszerűsítése volt a fiatalság körében.
A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak sportaktivitását igyekeztek növelni az SZTE Egyetemi Sport Nemzetközi Napja szervezői, amelyet szerdán rendeztek meg az európai sporthéthez kapcsolódva két helyszínen, délelőtt az SZTE Sportközpontban, délután pedig a Topolya sori sportcsarnokban.
Növelnék a hallgatók sportolási kedvét
Fekete György főszervező, a Sport és Egészségfejlesztési Program vezetője lapunknak elmondta, hogy a sportnap legfőbb célja évről évre, hogy felhívják a zömmel 18-24 éves hallgatók figyelmét arra, hogy a mozgás, a sport, az aktivitás kulcsszerepet játszik az egészségmegőrzésben.
– Az egyetemi évek adják az utolsó időszakot, amikor az oktatás keretein belül befolyásolhatjuk a fiatal felnőtteket, hogy magukénak érezzék a sport, az aktivitás, az egészségmegőrzés fontosságát. Persze ez a bulik, a barát- és párkeresés legfőbb időszaka is, amelyek könnyen eltérítik a figyelmet a mozgásról. Ezzel a nappal viszont igyekszünk felkelteni a figyelmüket. Mindig olyan programot próbálunk összeállítani, ami élményt ad a hallgatóknak – mondta el Fekete György. Megjegyezte, hogy a hallgatók sport iránti érdeklődése, sportolási hajlandósága sajnos még úgy is elmarad a kívánatos szinttől, hogy az utóbbi másfél évtizedben jelentősen javult.
Korizhattak, falat mászhattak, supozhattak
Délelőtt különböző sportágakat próbálhattak ki a fiatalok testnevelő tanárok iránymutatásával, mint például a görkorcsolya, a pingpong vagy éppen a falmászás. A sportágak mindegyike felvehető egyetemi kurzusként is a nappali tagozatos hallgatók számára, akiknek jelenleg két félév testnevelést kell teljesíteniük diplomájuk megszerzéséhez.
Fekete György elmondta, hogy a közismert sportágakon túl egészen különleges mozgásformák is szerepeltek a felhozatalban, mint például a jégkorcsolya, a zumba, az önvédelmi sportok, mint a Kyokushin Karate, a kickbox és az ökölvívás, de lehetőség volt a Tiszán sárkányhajózásra és supozásra is.
Életben tartják a népi játékot
A délután a karok közötti kihívásokról szólt, a csapatok kosárlabdában, röplabdában és váltófutásban mérkőzhettek meg egymással. Sőt, a hallgatók egy ízig-vérig szegedi sporttal, a turuljátékkal is megismerkedhettek.
Karközi versenyek is zajlottak az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján
Fotók: Karnok Csaba– A Testnevelési és Sporttudományi Intézetben az oktatott tárgyak között szerepel a testnevelés és népi játékok kurzus. A turuljáték egy autentikus szegedi sportjáték, amelyet a Laposon játszottak előszeretettel az 1960-as, '70-es években. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy oktatóink életben tartják, megtanítják a fiatal generációknak – mondta el Fekete György programvezető.
Szegedi egyetemi hírek
- Az SZTE Skywalkers rakétája hódította meg Lengyelország égboltját
- Informatikai Szakmai Nappal segítették a fiatalokat (Videó, Galéria)
- A Szegedi Tudományegyetem koncerttel őrzi Siklósi Gábor emlékét
- Már lehet jelentkezni az SZTE tanulmányi versenyére
- Táborban tanultak a diákok a mesterséges intelligenciáról