Szegedi egyetemi hírek

2024.08.25. 14:33

Táborban tanultak a diákok a mesterséges intelligenciáról

A mesterséges intelligenciárol tanultak három napon keresztül középiskolások a SZTE oktatóitól. Az ingyenes táborban tanárok is voltak, ők az oktatásban tudják majd hasznosítani az ott hallottakat.

Timár Kriszta

Szerdától péntekig középiskolások táboroztak a SZTE Természettudományi és Informatikai Karon. A II. Mesterséges intelligencia táborban 34 diák és 15 pedagógus ismerkedett ezzel az új területtel. A táborosok olyan előadásokon vehetnek részt, ahol az SZTE TTIK mesterséges intelligencia kutatói és a területen dolgozó szakemberek közérthetően magyarázták el, mi is az a mesterséges intelligencia, a ChatGPT, a Dall-E és merre tart ez a tudomány. Minezeken túl workshopokat is szerveztek számukra, ahol kézzelfogható példákon keresztül ismerkedhettek a mesterséges intelligencia programozásának alapjaival, sőt maguk is létrehozhattak egy ilyet.

Farkas Richárd táborvezető elmondta, az ország különböző pontjairól, sőt a Vajdaságból és Szabadkáról is érkeztek résztvevők a táborba, amely a K&H Bank támogatásának köszönhetően ingyenes volt a résztvevők számára. – Az egyetemi oktatókon kívül a bank szakemberei is tartottak 2 előadást – az egyik például az ezen a területen elérhető karrierutakról szólt – mesélte. De szó esett arról is, hogy ezeknek a látványos alkalmazásoknak mik a korlátai, illetve hogy miért kell kritikusan fogadni egy mesterséges intelligencia által generált megoldást vagy választ.

A tábor elsődleges célja az volt, hogy a középiskolások számára bemutassák Magyarország legkomolyabb MI-képzését, ami a Szegedi Tudományegyetem érhető el. – A programozó informatikus szakon egy kötelező kurzus szól a mesterséges intelligenciáról, további 9 azonban még választható mellé. Aki pedig ezek nagy részét elvégzi, egy MI-specializációs betétlapot kap a diplomájába. Ilyen a magyar egyetemeken máshol nincsen – hangsúlyozta Farkas Richárd. Hozzátette, működik egy tehetséggondozó program is, ahol a diákok ipari projektekbe, kutatásokba is nagyon hamar be tudnak kapcsolódni.

A visszajelzések szerint a résztvevők számára hasznos volt a Szegeden töltött 3 nap. A diákok akár pályaválasztásukhoz is kaphattak megerősítést, a pedagógusok pedig az itt hallottakat be tudják majd építeni a mindennapok oktatásába.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában