Helyi közélet

2024.09.03. 17:10

Nemzetközi, lézerfizikai nyári iskolának ad otthont az ELI ALPS

A lézerfizika elismert szakemberei adják át tudásukat az ifjú kutatógenerációnak az ELI Nyári Iskolájában, amely péntekig zajlik a szegedi lézeres kutatóintézetben. Csaknem kéttucatnyi országból 160 vendég érkezett Szegedre.

Koós Kata

A nyári iskola résztvevői bepillanthatnak az ELI ALPS laboratóriumaiban folyó munkába is. Archív fotó: Karnok Csaba

A világ 23 országából egyetemisták és doktorandusz-hallgatók mellett a lézerfizika elismert szakemberei érkeztek Szegedre, hogy a különleges tudományterület legújabb eredményeiről beszéljenek az ELI péntekig tartó Nyári Iskolájában – tájékoztatott közleményében az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet.  

Az ELI Nyári Iskolát minden évben felváltva rendezik meg az ELI létesítmények. Célja átfogó ismereteket nyújtani a fiatal tudós generáció számára egyebek mellett az intenzív lézerimpulzusokról és a lézerek által meghajtott részecske- és sugárforrásokról, illetve azok alkalmazási lehetőségeiről.

Az egyhetes program során a résztvevők megannyi tudományos érdekességet felvonultató előadást hallgathatnak meg, informálódhatnak a világelső lézeres berendezésekről, illetve bepillanthatnak az ELI ALPS laboratóriumaiban folyó munkába.

A szegedi rendezvényre Bulgáriából, Izraelből, Litvániából, Lengyelországból, Németországból, Romániából, Franciaországból, Olaszországból, Görögországból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból, Beninből, Indiából, Kanadából, Pakisztánból és Ukrajnából is érkeztek érdeklődők, csaknem 160 vendég. Az előadók között van Andrew Harrison, az ELI ERIC tudományos igazgatója, Varjú Katalin, a szegedi lézeres kutatóintézet tudományos igazgatója, Victor Malka, a bukaresti ELI NP (Nuclear Physics) tudományos igazgatója, a prágai létesítmény, az ELI Beamlines képviseletében pedig Jakob Andreasson osztályvezető ad elő.

A szegedi helyszín különlegessége, hogy tavaly Pierre Agostini, Krausz Ferenc és Anne L’Huillier olyan kísérleti módszerekért kapott fizikai Nobel-díjat, amelyek attoszekundumos fényimpulzusokat hoznak létre az anyagban lévő elektronok dinamikájának tanulmányozására. A szegedi ELI ALPS egyik kutatási fókuszterülete éppen az attoszekundumos fizika, amellyel közelebbről a program kínálta gyakorlati foglakozások alkalmával ismerkedhetnek meg a résztvevők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában