2024.09.09. 18:00
Módosítana a parkolózónákon a szegedi Fidesz
A város sok más pontja mellett a nagyállomás mellett is káosz van a parkolási helyzetben a szegedi Fidesz szerint, ami csak tovább romlik, mivel az egykori Tóth étterem helyén egy társasház épül. Szerintük az állomás melletti két utcát ki kellene venni a fizetős parkolási övezetből.
Fotó: ianostorok.com
– Az Indóház tér, vagyis a vasútállomás körül, így a Szent Ferenc utcában jelentős problémát jelent a parkolás, főleg azóta, amióta a szegedi városvezetés kibővítette a fizetős parkolási zónát a Szivárvány utcáig – mondta lapunknak Farkas Levente.
A fideszes képviselő szerint a helyzet tovább romlik azzal, hogy lebontják az egykori Tóth éttermet, aminek a helyén egy társasház épül.
Alig volt hely
– Parkolóhely eddig is csak alig volt az állomás környékén, pedig az lenne a lényeg, hogy például aki a fővárosba szeretne utazni, az letehesse a kocsiját az állomásnál, és vonattal mehessen tovább. A most épülő társasház udvarára csupán négy parkolóhelyet terveztek. Pedig a házban több mint tíz lakás lesz, vagyis körülbelül húsz autóval számolhatunk. Tehát ennyivel több autónak kell majd helyet találni a környéken – tette hozzá a képviselő.
Farkas Levente szerint első lépésként a Szivárvány utcát és a Bánomkert sort újból ingyenessé kellene tenni, így valamennyit lehetne könnyíteni az állomás körüli parkolási káoszon. De az is egy megoldás lehetett volna, ha előírják, hogy az épülő társasházhoz egy mélygarázst is építsenek, amiben legalább az ott lakók kocsiját el lehetne helyezni.
A lakók sem örülnek
A leendő önkormányzati képviselő elmondta azt is, hogy nem csak nekik tűnt fel a probléma. A környéken élők már régen panaszkodnak az áldatlan állapotok miatt.
Ráadásul a parkolási helyzeten kívül nehezményezik azt is, hogy az elbontott épületből semmi sem marad meg, pedig jó lett volna legalább a homlokzatot megtartani, hogy emlékeztessen valami az egykori legendás étteremre.
Szegedi hírek
- Gyulay Endre püspök hajléktalanokat látott vendégül, de ez csak egy számos jó cselekedete közül
- Egyik végletből a másikba esett az időjárás
- Szomorú, de keveset tudunk tenni a haldokló fecskékért
- Szegediek is segítik a dunai árvízi védekezést
- Ezek voltak a legfontosabb események vasárnap a delmagyar.hu-n