Gyulay Endre püspök hajléktalanokat látott vendégül, de ez csak egy számos jó cselekedete közül

Gyulay Endre 1930. szeptember 17-én született Battonyán, és akkor még senki sem sejtette, hogy a II. világháborúban Magyarország szempontjából fontos esemény helyszíne lesz a település. Ott lépték át először a határt a náci Németország ellen harcoló szovjet csapatok.

– Életét és pályafutását a lelkipásztori, a püspöki, a közéleti és a nyugdíjas, de nagyon aktív évekre, szakaszokra oszthatjuk fel – kezdte beszélgetésünket a szeretett és tisztelt főpapról Miklós Péter eszmetörténész, az SZTE egyetemi docense.

A kezdetek

– Meghatározó volt, hogy édesanyját nagyon korán, 9 évesen elvesztette, így jegyzőként dolgozó édesapja nevelte fel – mondta Miklós Péter. Azzal folytatta, hogy 1943-tól 2 évig úgynevezett kisszeminaristaként a szegedi Klauzál Gábor Gimnázium diákja volt, majd 1945-től a piaristáknál folytatta, 1948-ban érettségizett, teológiai tanulmányait 1948 és 1952 között a szegedi Hittudományi Főiskolán végezte (ma Gál Ferenc Egyetem), és 1953. június 7-én a dómban szentelték pappá.

Nehéz időszak

– Nagyon nehéz időszakban kezdte papi pályáját, ekkor indultak az egyházellenes támadások, de a piaristáknál tapasztalt szerzetesi lelkiség segített neki. Ráadásul 1956 augusztusában feloszlatták a szerzetesrendeket az országban, ő később, a rendszerváltást követően támogatta és szorgalmazta a piaristák és jezsuiták Szegedre való visszatérést – idézte fel a szakember. Gyulay Endre volt városi és tanyai segédlelkész, a tanyavilágban lóval közlekedett, egy idő után hatalmas fejlődés volt számára a motor.

Erről Félelem nélkül című, Szerdahelyi Csongor által lejegyzett életrajzi kötetében is beszámol. Hitoktatással, lelki gondozással valós, igazi lelkipásztori tevékenységet folytatott, az 1980-as években lett Szeged-Rókus plébánosa, tataroztatta, javíttatta a templomot és a plébániát, valamint törődött a szegények pasztorációjával. Jóval előtte Domaszék Zöldfás-templomának a rendbetételéért is sokat dolgozott, ott máig működő lelkigyakorlatos és ifjúsági táborhelyet alakított ki.

Segédlelkészként 1953 és 1955 között Röszkén tevékenykedett, majd 2 évig Ásotthalmon, utána 1957-től 1960-ig Gyulán. Ezután jött a már említett Domaszék, ahol 1960-tól 1963-ig volt plébános, Mezőhegyesen 1963-tól 1970-ig szolgált, majd 1970-től 1972-ig templomigazgató Makón.

Itt említsük meg egy félmondat erejéig – mert az életének része –, hogy az elmúlt rendszerben a vezető egyházi személyeknek kötelező volt együttműködniük az állammal, és ezt sajnos ő sem kerülhette el.

Rókus, a „püspökcsináló” plébánia

– Gyulay Endrét 1987 júniusában a rókusi plébániáról nevezte ki püspöknek II. János Pál pápa, őt a plébánián Katona István követte, aki pedig 1990 elejétől lett váci segédpüspök. Ezért elterjedt az a mondás, adoma, hogy a rókusi plébánosokból püspökök lesznek – mesélte Miklós Péter. Hozzáfűzte, az 1928-as születésű Katona István még él, a püspök úr temetésére üzenetet küldött – személyesen egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni  –, amiben az állt: „Bandikám! Követlek nemsokára, légy nagyon boldog! Imádkozzunk egymásért!” Gyulay Endre volt az első, akinek 75 évesen, 2005-ben be kellett nyújtania lemondását, nyugdíjba vonult, őt a püspökségben 2006. augusztus 26-tól Kiss-Rigó László követte. De lassítsunk kicsit!

Püspöki korszak

– Gyulay Endre püspöki jelmondata a következő volt: Surrexit... Nolite timere!, vagyis Föltámadott... Ne féljetek! Ennek szellemében a rendszerváltás hajnalán és utána bátran tárgyalt az illetékesekkel az egyházi ingatlanok visszaadásáról, a vissza nem kapott vagyonelemek, javak utáni részleges kárpótlásról és a szerzetesrendek rehabilitációjáról, visszatéréséről. Az egyik leghatékonyabb tárgyaló volt, ezt még a szocialista államtitkár is elismerte. Főpásztorként visszahozta Szegedre az elüldözött piaristákat, ferenceseket és a Boldogasszony iskolanővéreket, amelyek folytathatták félbeszakadt tevékenységüket. Szinte a nulláról kellett újraépíteni az egyház szervezetét, például iskolákat indítottak újra – mondta az eszmetörténész.

Az 1995-ben általa összehívott egyházmegyei zsinaton a világiak már nagyobb számban voltak jelen, mint a klérus tagjai. 1996-ban kiadták „Igazságosabb és testvériesebb világot” címmel a püspöki konferencia szociális, a napi gondokat tárgyaló körlevelét, amelyben Gyulay Endre jelentős szerepet játszott. Akárcsak a Szent Gellért kultuszban, hiszen az olasz, velencei származású főpap alapította a csanádi püspökséget 1030-ban, és talán kevesen tudják, hogy a dómban a velencei pátriárkától kapott ereklyét őriznek tőle. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 1993-ban lapunk, a Délmagyarország szavazásán, közvélemény-kutatásán Szegeden az Év embere címet érdemelte ki. Biztos sokat jelentett számára az is, hogy egyik magyarországi látogatásán Debrecenben – akkor a város az egyházmegyéjéhez tartozott – fogadhatta az azóta, 2014-ben szentté avatott II. János Pál pápát.

Gyulay Endre, az aktív nyugdíjas

Gyulay Endre megyés püspök szolgálata, mint már említettük, 2005-ben, 75 esztendősen befejeződött, de azt követően is aktív maradt. Minden pénteken misézett a szegedi fogadalmi templomban, könyvei nagy része ekkor jelent meg, bibliaórákat és lelkigyakorlatokat tartott a dómban és több idősek otthonában. Maga is ilyen helyen, a Bálint Sándor Szeretetotthonban hunyt el. Az intézmény névadójának még le nem zárult boldoggá avatási folyamatában, felismerve kultuszát az emberek között, kezdeményező volt. A csoda, vagyis Isten, ahogy fogalmaznak, „tiszteletreméltó mennyei közbenjárása” hiányzik még hozzá.

A hívek mellett mindegy 100 pap és 28 püspök búcsúztatta augusztus 12-én a dómban Gyulay Endrét. Az egykori szeged-csanádi püspök 93 éves volt.

Emlékek

– Szerethető, közvetlen ember volt. Erre jó példa, hogy minden pénteken egy hajléktalant fogadott otthonában és együtt ebédelt vele, de akadtak köztük olyanok, akiket anyagilag is támogatott. Nagyon nagyra tartottam emberként, mindazt, amit példás életével képviselt. Személyesen ismertem, több könyvemhez írt előszót, méltatást, de ami ezeknél lényegesebb: a gyerekeimet ő keresztelte meg, az édesapámat ő temette el… Velem, velünk volt ezekben a fontos pillanatokban – mondta meghatódva beszélgetésünk végén Miklós Péter.