Jegyzet

2024.08.22. 17:39

JEGYZET – Lehetetlen?

Timár Kriszta

Össze tudsz gyűjteni egymilliárd forintot? Ugye, hogy nem? Na, és ha a gyermeked élete múlik rajta? 

A világ talán legkegyetlenebb kérdése ez, motivációs előadásokon azonban előszeretettel veszik elő ezt a példát – persze nem az egymilliárd forinttal, az tetszőlegesen behelyettesíthető bármivel, amiről azt gondoljuk, képtelenek lennénk megtenni. Mirkó édesanyjának azonban az egymilliárdos kérdés jutott, és egy percig sem hiszi azt, hogy lehetetlen küldetésre vállalkozott. Tavasz óta egy vadiúj, felső-középkategóriás autó árát már sikerült összegyűjtenie. Hatalmas eredmény, de még mindig nagyon kevés, hiszen nem erre gyűjt. Ez az összeg alig 2 százaléka annak a gyógyszernek az árának, ami megmentheti kisfia életét. Ami megállíthatja az egyébként elkerühetetlen folyamatot, vagyis hogy Mirkó előbb tolószékbe kerül, majd szépen lassan minden izma elsorvad, így a tüdőt és a szívet működtetők is. 

Ezermillió forint. Ha minden magyar lakos ad 100 forintot, összejön. Nagy dolognak tűnik? Szerintem nem. Csak az a kérdés, hogyan érjenek el mindenkit azért a 100 forintért. Ez az a feladat, ami most Mirkó édesanyja előtt áll, de hiszi, sőt tudja, hogy ez nem teljesíthetetlen. Történetük pedig lehetne sikertörténet is: ami azt mutatja, hogy egy jó ügyért sokan képesek összefogni. Én szorítok, hogy így legyen, hiszen Mirkó nem tehet arról, hogy a világ második legdrágább gyógyszere mentheti csak meg az életét. Amit a magyar emberek fejenként két PET palack árával összedobhatnának. És ha így nézzük, nem is lenne igazságos, ha nem gyűlne össze az a pénz, hiszen elég hozzá mindenkitől ilyen apró gesztus. Szóval, hajrá Mirkó és főleg hajrá emberek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában