Helyi közélet

2024.08.30. 21:30

Ez történt ma a térségben – 2024. augusztus 30.

Delmagyar.hu

Tartozásai miatt zárták be a szegedi Wesley-iskolát

Törölte a nyilvántartásból a kormányhivatal a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolát. Erre azért volt szükség, mert az intézmény közmű- és adótartozása túllépte a törvényben meghatározott mértéket.

Balla Eszter kapta a Kaszás Attila-díjat

Elsőként kapta női színész a Kaszás Attila-díjat. Balla Eszter, a 6SZÍN társulat színésznője a Szegedi Nemzeti Színházban rendezett gálaesten vette át kitüntetését.

Teletolta basszussal a szegedi éjszakát Armin van Buuren

Funk, rap és elektronikus zene is dübörgött csütörtökön a SZIN-en, ahol elviselhetetlen tömeg még nem volt, jó bulikból azonban nem akadt hiány. A világsztár DJ. Armin van Buuren ráadásul az első fél órában rajongóit is felengedte maga mögé a színpadra.

A hazai előadó-művészet krémje Szegeden tanácskozik

Szeged adott otthont pénteken az Országos Színházi Évadnyitónak. A hazai előadó-művészet krémje tanácskozott a színteret érintő kérdésekről és kihívásokról. Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke rámutatott, hogy Magyarország olyan szerteágazó kulturális programhálóval rendelkezik, amely külföldön példa nélküli.

Robotkutya támadt a SZIN-en

A honvédség is kitelepült idén a Szegedi Ifjúsági Napokra, ahol bemutatták a szimulátoraikat és egy robotkutyát is.

Szegedi cég oldotta meg a tömegközlekedési eszközök légfertőtlenítését

Pályázati pénzből fejlesztett ki egy szegedi cég olyan berendezéseket, amelyek hatékonyan tudják fertőtleníteni a tömegközlekedési eszközök levegőjét. Ezeket pénteken mutatták be, az értékesítés hamarosan megkezdődik.

Fogadóteret alakítottak ki a szegedi zsidó temetőben

Felújították és fogadótérré alakították a szegedi zsidó temető gondnoki épületét. Egy állandó kiállítást rendeztek be, amelynek látogatói a sírkerttel és a zsidó temetkezési szokásokkal ismerkedhetnek meg.

Átadták a felújított Tóth Péter-házat

Elkészült a Tóth Péter-ház felújítása, ezt pénteken jelentették be az épület bejárásán. Az egykori kereskedő házába a Vántus István zeneiskola költözik, miután a Szeged-Csanádi Egyházmegye felújíttatta az ingatlant.

A SZIN fesztiváldivatját a hőség diktálja

Rövidnadrág és láncos gumicsizma - ilyen szettet is láttunk a SZIN első két napján. A többség azonban maximum néhány apró kiegészítővel bulizik, egyelőre nem találkoztunk olyan partiarccal, aki igazán egyedi öltözetettel hívta volna fel magára a figyelmet.

Nem kellett hazamenni a vadasparkból

Megint egy különleges estével készült az Állatkertek Éjszakájára a Szegedi Vadaspark pénteken. Egyrészt nem volt záróra, másrészt pedig számtalan programból választhattak a látogatók. Volt látványetetés, de ezeken kívül a Vadaspark munkatársai több helyszínen várták játékokkal a gyerekeket és felnőtteket, akik a Természetvédelmi Oktatóház előtt kígyósimogatással tehették próbára a bátorságukat.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában