Jegyzet – Szép napot

Szép napot, további szép napot, szép estét – mondom az utóbbi kábé két évben mindenkinek, akivel találkozom, napszak és helyzet szerint. Önző vagyok, azért ismételgetem, mert azt vettem észre, számomra is jó érzés, öröm, illetve a megszólítottak általában megköszönik és viszonozzák. Nem kerül semmibe, kis figyelmesség és ünneplőbe öltözteti a lelkünk. Ebben az utóbbi két évben értettem meg a japánokat: azért mosolyognak mindig, mert viszonzásként is mosolyt kapnak, jobb mint durcásan, mogorván, sértődötten járni-kelni a világban.

Persze, nem vagyok ezzel egyedül, de mindenkit arra biztatok, próbálja ki. Kívánjon szép napot a pénztárnál fizetés után, a lottózóban, az ismerősnek, barátnak, barátnőnek, a szomszédnak a lépcsőházban vagy a kertkapuban, a munkatársnak, egykori szerelmének, feleségének, férjének. Vagyis mindenütt és mindenkinek. Aki kívánja, annak a napja, estéje biztosan szebb lesz, de akinek kívánjuk, jó eséllyel neki is. Az írás elején elárultam, mióta és miért teszem ezt, legutóbb mégis meglepő helyről érkezett a jókívánság.

Bakson jártam, ahol előrehozott nőnapot tartottak. Az esemény hamarabb véget ért, várnom kellett a buszra, betértem a közeli vegyesboltba aprósüteményt és ásványvizet venni. Az üzlet kis teraszt is üzemeltet, ami most zárva volt, de kitettek a járdára egy asztalt két székkel, ha valakinek a kellemes időben a szabadban lenne kedve kávézni. Én a vásárolt cuccokat pakoltam a táskámba, mikor észrevettem két szót és egy felkiáltójelet az asztalra írva: Szép napot! Meglepett, ezért csak most válaszolok: Viszont kívánom baksiak! Pontosabban, mindenkinek.