2 órája
Mindszenti Sokadalom volt a Bárka „I”-ben – Galéria
Hetedik alkalommal rendezett szombaton Beke Mari művészetpedagógus családi alkotónapot. A Mindszenti Sokadalom helyszínén, a Bárka „I” házban lehetett kézműveskedni, de szerepet kapott a képzőművészet, a gasztronómia és a népzene is.
A Bárkai család otthona volt hajdan a Szabadság utcai, 150-200 év körüli, Bárka „I”. A helyi védettség alatt álló, különleges hangulatú épületet a közismert művészetpedagógus, Beke Mari néhány évvel ezelőtt újíttatta fel, a falak között közösségi programokat, nyári táborokat, kézműves képzéseket szervez, amelyek népszerűek a kicsik és a nagyok, de a szakemberek körében is. A Bárka „I” volt a Mindszenti Sokadalom helyszíne.
Mindszenti Sokadalom kovácsolással és gyöngyemberkékkel
Az érdeklődők megismerkedhettek a kovácsolással, korongozhattak, gyöngyemberkéket, angyalmedálokat készíthettek, illetve gyöngy és nemez felhasználásával csodabogarakat alkothattak. A száraz virágokból és mákgubókból mákvirág tündérek bújtak elő. Voltak, akik a kavicsokra bogarakat festettek, de készültek szép számmal hűtőmágnesek és kitűzők is. A szárított grépfrúthéjakból pedig papírmasé tálacskák lettek. Mindeközben a bográcsban rotyogott az ebéd.
A Bárka „I” udvara a nyári aszály ellenére is burjánzó növényzettel rendelkezett, ami még inkább inspirált az alkotásra. Nemcsak a gyerekek, a felnőttek is szívesen tevékenykedtek.
Mindszenti Sokadalom volt a Bárka I-ben
Fotók: Kovács ErikaA ház hajdani lakója is örül, hogy egykori otthona közösségi színtérré vált
A kézművesség egyfajta varázslat. A saját kezünkkel hozunk létre valami izgalmasat, érdekeset, ami nem hétköznapi. A kézműves tevékenység során az ember, akár gyermek, akár felnőtt, kizökken a hétköznapok zajából
– mondta a főszervező, Beke Mari, akitől megtudtuk, tavaly látogatást tett náluk az ház egykori lakója, aki a falak között született. Nagyon meghatódott, hogy egykori otthona közösségi színtérré vált.
Az 5 B. Kovács testvér alkotásait is megtekinthették az érdeklődők
A Mindszenti Sokadalomhoz kapcsolódóan, a Bárka „I” egyik szobájában mini tárlatot rendeztek be 5 in 1 címmel az öt B. Kovács testvér alkotásaiból, akik valamennyien képzőművészek. Emőke szobrászművész, Katalin keramikus, Márta, Judit és István festőművészek. Beke Mari elmondta, arra még nem volt példa, hogy közös kiállításuk legyen.
A kézműves családi nap népzenével zárult, Kiss Tamás népzenész és barátai a Sok A Dalom című műsorral várták a közönséget.