4 órája
Városnap új díszpolgárokkal – Galéria
Két új díszpolgára van Csanádpalotának, két közművelődésben dolgozó kolléganő: Makán Andrásné és Molnárné Haluska Margit – derült ki szombaton a városházán. A városnapi programon az is elhangzott, hogy megjelent a kisváros történetét összefoglaló kötet.
– Az időközi választás után sok nehézséggel szembesültünk, ráadásul nehéz örökséget kaptunk. Mostanra azonban sikerült az önkormányzat pénzügyi stabilitását megteremteni – emlékeztetett Perneki László polgármester szombaton, a csanádpalotai városnap megnyitóján a városházán. Hozzátette, az elmúlt ciklus legfontosabb eredményei a művelődési ház felújítása volt, illetve a kerékpárút megépítése. Hozzátette, a legutóbb megválasztott testület tagjai most elköszönnek, és ő is búcsúzik. Mint köztudott, a legutóbbi helyhatósági választáson már nem indult, képviselőnek sem jelöltette magát. A makói járás kisebbik városában egyébként 1999 óta szokás a Palotai Nap megrendezése.
Városnap új díszpolgárokkal
Mint kiderült, idén két új díszpolgárt avattak a kisvárosban: Makán Andrásnét és Molnárné Haluska Margitot – mindketten a közművelődés terén alkottak elismerésre méltót. A két díszpolgár közül Molnárné bizonyult beszédesebbnek.
– 1986 augusztusában, egy napon kezdtünk dolgozni a művelődési házban, illetve a könyvtárban. A harminc évnyi munkát sok rendezvény, program, pályázati siker fémjelezte, de mindegyikről úgy gondolom, csapatmunka volt. Engem mindig az motivált, hogy a körülöttem élők jól érezzék magukat – mondta.
Azt mindketten megerősítették: a kitüntetés híre meglepte őket.
Szórakozni is lehetett
A díszpolgárok mellett kitüntették a Csanádpalotai Helytörténeti Egyesületet, és mint ifjú sportolót Körömi Ábel válogatott ökölvívót. Perneki László azt is bejelentette, hogy bár egyelőre csak kis példányszámban, de megjelent a Csanádpalota történetét összefoglaló kötet Fejes Ferenc jóvoltából.
Városnap új díszpolgárokkal
Fotók: Szabó ImreA városnap programsorozata szombat délután a főtéren, illetve a tájházban és a helytörténeti gyűjtemény épületében folytatódott. A gyerekeket népi játékok, a felnőtteket kulturális programok várták. Estére sztárvendégeket is vártak: Mr. Ricket és Doree-t, illetve utcabált szerveztek a szórakozni vágyóknak.