Bulvárolimpia

Azt gondolom, viszonylag kevesen vannak olyanok, akik egy-két sportnál többel kapcsolatban képben vannak vagy követik. Erre is jó az olimpia: ilyenkor szinte kikerülni sem lehet a közvetítéseket, ha pedig magyar érdekeltség is van, szívesen leülünk és nézzük azokat a küzdelmeket, melyekhez alig, vagy egyáltalán nem értünk. Idén ehhez már a bulvár is hozzájárult, így néztek több millióan például női bokszmeccset. 

Az, hogy már a legrangosabb versenysorozat életébe is betüremkedett a bulvár, nem mást jelent, mint hogy celeb kategóriába süllyesztünk olyanokat, akik évtizedek kemény munkájával jutottak el a világ csúcsára vagy annak közelébe. Hiszen valljuk be, Hámori Luca nevét például valószínűleg akkor sem ismerné mindenki, ha idén érmet szerzett volna Párizsban, ehhez képest napok óta az egyik legtöbbet forgó név az övé a sajtóban, mert bunyózott egy olyan sportolóval, akinél vitatott, hogy jogosan indult-e a nők mezőnyében. Róla és Milák Kristófról szól az idei olimpia Magyarországon – utóbbiról is azért, mert senkinek nem nyilatkozik, miközben mindenki arra kíváncsi, hogyan készült fel erre a versenyre. De vajon rendben van-e, hogy Hámori Lucáról többet beszélünk, mint az aranyérmes férfi párbajtőrcsapatról? Vagy a különc és megosztó személyiségű Milákról, mint a szintén aranyérmes és rendkívül szimpatikus Kós Hubertről? Csak azért, mert nincs körülöttük bulvárcirkusz.

Szeretném hinni, hogy az olimpikonok továbbra is teljesítményük, alázatuk és szorgalmuk miatt lesznek hazánk példaképei, nem botrányhős celebként válhatnak csak ismertté. Jó lenne, ha legalább az élsport megmaradna olyan területnek, ahol valóban csak a teljesítmény számít. Ez lenne méltó olyan sportemberekhez, akik szabadidejüket, magánéletüket és mentális jóllétüket is beáldozták azért, hogy hazánkat képviselhessék az olimpián.