Kunstár Pálné Irénke huszonöt éve segíti a kisteleki családokat

KistelekA kisteleki Kunstár Pálné Irénke tavaly 15 famíliának tudott ajándékot és élelmiszercsomagot vinni karácsonykor. Ezt a küldetést 25 éve végzi – egyébként egész évben foglalkozik a segítéssel, nemcsak az ünnepekkor –, de legutóbb sokkal nagyobb lelkierőre volt szüksége, mint korábban, mert október 19-én elhunyt a férje. –Ennyire volt erőm és kitartásom… – jegyezte meg elcsukló hangon. 

Kezdetek 

 

– Gyermekkoromban kezdődött minden. Dunántúlon, a Zala me­­gyei Nagyradán születtem, és nagy szeretetben nőttem fel, a család és a falu részéről egyaránt. Akkor kezdtem idősekkel foglalkozni, jártam hozzájuk, például egy házaspárhoz, segíteni, és ez örömöt okozott. Ez olyan tulajdonság, indíttatás, amit nem le­­het tanulni – kezdte történetét Kunstár Pálné Irénke. Azzal folytatta, hogy ez a mentalitás ne­­veltetéséből fakadt, és végigkíséri az életét. Már Budapesten tanult, és az osztályfőnöke is felfigyelt rá, azt mondta neki: ezzel a tevékenységével öregbíti az osztály, az iskola hírnevét. 

Balástya és Kistelek 

 

– Az állami gondozottaknál dolgoztam, velük törődtem a legszívesebben, szívem szerint magamhoz vettem volna minden „beadott, otthagyott” gyereket, ekkor 19 éves voltam – folytatta Irénke, aki később megfordult a szegedi szülészeti klinika intenzív osztályán is. Balástyán kaptak szolgálati lakást, a férje volt az állatorvos, de ő a faluból nem, nehezen tudott Szegedre munkába járni. Közben Szarvason elvégezte az óvónőképzőt, majd Kisteleken helyezkedett el az óvodában. – Onnantól már ráláttam a helyi családok helyzetére, anyagi viszonyaikra, körülményeikre – tette hozzá. 

Kivel van baj? 

 

Felelevenítette, akik kicsit másképpen gondolkoztak, megjegyezték: „Irénke, veled nagy a baj, másokat mindig magad elé helyezel, és hamarabb segítesz rajtuk, mint magadon”. Ez az attitűd vezette a gyűjtéshez és adományozáshoz, mostanra számára már az ünnep, sőt az egész esztendő része. 

– Úgy kezdődött, hogy az első unokám első ruhái és már nem kellő játékai hozzám kerültek, átnéztem, ha kellett, kitisztítottam, és szépen becsomagolva odaajándékoztam rászoruló családoknak, eleinte négy-öt famíliának. Bölcsődei vezetőként, majd önkormányzati képviselőként bevontam, be­kapcsoltam a munkába civileket, vállalkozókat, képviselőtársaimat, Nagy Sándor polgármestert, és így már 50-60 gyerekhez juthattunk el karácsonyonként – árulta el Kunstár Pálné, aki a kisteleki bölcsőde éléről ment nyugdíjba. Hozzáfűzte: „a lelkem megnyugodott, nyugodt, hogy a jót másokkal megoszthattam”. 

Adtak és örömmel hoztak neki játékokat, ruhákat és pénzt, utóbbin szükséges dolgokat, például tartós élelmiszereket vehetett. – Arra mindig igényes és kényes voltam, hogy amit a családoknak viszek, az szép, új vagy újszerű legyen. Ajándékba nem adhatunk rosszat, láthatóan megviseltet és használtat, mert az durva sértés lenne azokkal szemben, akiknek örömöt akarunk szerezni – fejtegette Irénke. Előfordult, hogy képviselőtársa, Bárkányi Péter be­­öltözött Mikulásnak, és így kézbesítették a meglepetéseket. A kopogtatás és az ajtónyitás után azt mondták: megjött a Télapó! A csomagok a már említetteken kívül könyvet, édességet, zöldséget, gyümölcsöt és hasznos vitaminokat rejtettek, rejtenek a mai napig, utóbbiak terjesztésével és forgalmazásával is foglalkozik. 

Boldog könnyek 

 

– Idén lesz 25 éve, hogy belekezdtem a gyűjtésbe, az ajándékozásba. Eleinte nem ment, de ennyi idő alatt belejöttem a csomagolásba is. Erőt, hitet ad, hogy a helyi vállalkozások és cégek ki­­tartanak mellettem, és Nagy Sándort sem kellett soha külön kérni, automatikusan adta, adja a pénzt, amit magánszemélyként szán a célra. Többször előfordult: az anyuka könnyes szemekkel ölelt át és köszönte meg, hogy gondoltam rájuk. Én pedig azért voltam hálás, hogy örömöt szerezhettem, láthattam, ahogy a gyerekek önfeledten, boldogan bontják ki az ajándékokat, és veszik kezébe az előkerülő játékokat, ruhákat – mesélte elérzékenyülten. Azt a mondatot is gyakran hallja, ami úgy kezdődik, „Irénke, ha tudná, milyen örömet szerzett!”. Tudni kell: nála az otthoni karácsony akkor kezdődik, amikor már minden csomagot kézbesített. 

Soha nem feledkezik meg arról a nagymamáról, aki 5 unokáját neveli. – Náluk nagy szeretet vesz körül, azt érzem, mindenütt és mindig tisztaság és rend uralkodik a házban. Ezt utoljára 2020-ban tapasztalhattam, mert tavaly a koronavírus-járvány mi­­att a kapuban adtam, adhattam át a csomagot – idézte fel Irénke, hozzátéve: az a nagymama, aki erre képes, minden tiszteletet megérdemel. Azt is megfigyelte az évek során, hogy a családok jó irányba haladnak, tagjai vidámak és mosolygósak. – Bár többet segíthetnék – sóhajtott fel, amikor erről beszélgetünk. Férje már megismerkedésük, kapcsolatuk elején azt mondta, „Irénkém az üdvhadseregben lenne a helyed!”. 

Együtt, tovább

 

– Feldolgozni nem lehet az elvesztését. Nehezen viselem, mindig hiányozni fog. Fáj, hogy nincs velem. Nagyon... – mondta sírással küszködve tavaly elhunyt fér­jéről, Kunstár Pálról Irénke. – De az adománygyűjtést, amit soha nem éreztem munkának, folytatom. Miatta is... Segít, úgy érzem, itt van velem, mellettem, és támogat minden jóban, amit teszek. Idén is számíthatnak rám a családok. 

Böjte Csaba atya

– Ezelőtt 11-12 éve rendszeresen jártam Erdélybe Böjte Csaba atyához, éreztem, hogy szükségem van rá és talán neki is rám. Csodálatos dolgot vállalt! Aki ennyit tesz az árvákért, azt követni kell. Kisteherautóval vittünk neki és védenceinek adományokat: tartós élelmiszert, zöldséget és pénzt kért, utóbbit azért, mert azt mondta, a villanyszámlát nem tudja adományruhákkal kifizetni – emlékezett Irénke. Együtt ebédeltek a gyerekekkel, a ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója misét celebrált a tiszteletükre. – A nála átéltek erősítettek meg abban, hogy jó úton járok, hogy még többet tegyek az elesettekért, mert Kisteleken is többen akadnak – jelentette ki.