Hirdetés

2024.08.22. 08:00

Utazva is tanulnak a School of Business Technikum diákjai

Augusztus 27-én nyílt nappal egybekötött iskolai beiratkozást tart a Lidicei téren a nappali tagozaton végezhető, kétéves szakmákat kínáló Szegedi Szent Benedek School of Business Technikum. A képzések ingyenesek, sőt, ösztöndíjat, pályakezdési támogatást is kapnak a tanulók, a bátrak pedig külföldi tanulmányutakra jelentkezhetnek. Íme a kínálat!

PR cikk

A 2017 óta a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság fenntartásában működő, Lidicei téri Szegedi Szent Benedek School of Business Technikum csakis érettségire épülő képzéseket kínál 25 év alattiaknak, nappali tagozatos formában logisztikai technikus, pénzügyi-számviteli ügyintéző, turisztikai technikus, kisgyermekgondozó és -nevelő, sportedző-sportszervező, szoftverfejlesztő és -tesztelő, informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakokon.

Az augusztus 27-i nyílt napnak az a célja, hogy az érdeklődő diákok megismerkedhessenek az iskolával, a képzési kínálattal és az oktatók képzésekről tartott tájékoztatása alapján könnyebben dönthessék el, hogy valóban a számukra leginkább megfelelő szakmára jelentkeznek.

Piacképes szakmák ingyen

Az idén 25 éves iskola hat ágazatához tartozó valamennyi szakma – például a szoftverfejlesztő, a logisztikai technikus, az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus, a pénzügyi-számviteli ügyintéző, a sportedző-sportszervező, a kisgyermekgondozó – ma kimondottan piacképesnek számít; több tanulónk már a képzési idő alatt el tud helyezkedni leendő szakmájában

– nyilatkozta Papp Róbert, az intézmény igazgatója, hozzátéve, több diákjuk az egyetemi alapszakja mellett ingyen szerzi meg szakmát adó oklevelét a School of Businessben, hiszen az iskola rugalmas, alkalmazkodik hozzájuk és a diákmunkát vállaló tanulókhoz is. Valamennyi képzésük mellé nappali tagozaton ösztöndíj jár (a tanulmányi eredmény mértékétől függően), a képzési idő végén pedig a sikeresen teljesített szakmai vizsgáért a vizsgázók számára pályakezdési támogatásként akár több százezer forint egyszeri támogatást is biztosítanak.

Erasmus Plusszal Európába

Sokat nyom a latba, hogy évente három alkalommal kéthetes, illetve három hónapos külföldi szakmai gyakorlatra jelentkezhetnek a tanulók, akik idén Görögországba utazhatnak; négyen most is ott töltik a nyarat: turisztikai szervező, illetve sportedző szakosként a szálloda vendégei körül látnak el például recepciós és animátori feladatokat. Szeptemberben közel 50 diák indul két hétre ugyanide, de jövőre már Portugália és Spanyolország is úti cél lehet a School of Business tanulói számára.

Szakmai kirándulások

A szakmai képzés során a rendszeres gyár- és szakmai kiállítás látogatás nemcsak a fenntartó elvárása, hanem az iskola kiemelt képzési célja is, így például idén a Budapest Airport, a kecskeméti Mercedes és a győri Audi gyárak működésébe szakmai kirándulás keretében elsősorban a logisztikai technikus szakon tanulók nyerhettek bepillantást. Az magától értetődik, hogy a Pannonhalmi Főapátsághoz szervezett úton a kétéves képzési idő alatt minden diákjuk részt vehet

– tájékoztatott Papp Róbert, aki az iskola informatika ágazatán végzett oktatói munkára is büszke, ugyanis a szakmai versenyeken kiváló eredményekkel képviselik iskolájukat a fiatalok.

Ősztől indul a felnőttoktatás

Az iskola fenntartója tavaly megvásárolta a Lidicei téri iskola épületét, majd jelentős felújításokat végzett el: többek között fűtés-korszerűsítés, teljes nyílászárócsere, egyéb energiahatékonysági beruházás teszi a diákok számára kényelmesebbé, otthonosabbá az iskolában töltött időt.

De nem csak a külcsín változott! Ősztől indul az iskola felnőttképzése: a 25 éves kort betöltöttek munka mellett képezhetik magukat tovább a Lidicei téren logisztikai technikus, pénzügyi-számviteli ügyintéző, kisgyermekgondozó és -nevelő, sportedző-sportszervező, szoftverfejlesztő és -tesztelő, valamint informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakmákban.

Elérhetőségek:
Tel.: 62/424-927
E-mail: [email protected]
Web: www.sobszeged.hu

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában