Szeged és környéke

2015.07.02. 21:50

Janics szabadulna a Bárkájától

Még mindig eladó a 2007 óta Douchev-Janics Natasa tulajdonában lévő Bárka. A Győr kajakosa az interneten árulja az egykori vendéglőt. A 25 millió forintért vásárolt ingatlant a kajakos 3 éve még közel 20 millióra tartotta – ma már jóval olcsóbban is megválna tőle. <br>

Kiss Gábor Gergő

Bárka étterem eladó – jelent meg tegnap délelőtt egy hirdetés az egykori szegedi kisvendéglő fotójával az olimpiai bajnok kajakos, [namelink name="Douchev-Janics Natasa"] Facebook-oldalán.

Korábban többször megírtuk, hogy az étterem 2007 óta van az EDF DÉMÁSZ-Szegedi VE egykori sportolójának birtokában, aki hajdan bruttó 24 millió 850 ezer forintért vette meg az egykor szebb napokat látott, 2002-ben bezárt éttermet. Nem tudott mit kezdeni vele, ezért felajánlotta visszavételét a városnak, amit a pénzügyi bizottság 2012 nyarán jóváhagyott.

Az adásvételről szóló papírok az év szeptemberében érkeztek a polgármesteri hivatalhoz, amit végül Botka László a kajakos Szegedről való eligazolásával kapcsolatos huzavona miatt nem írt alá. A papírokat a szegedi polgármester újbóli megfontolásra ismét a pénzügyi bizottsághoz küldte vissza. Natasa ezután találkozott a polgármesterrel, ahol a vendéglővel kapcsolatban úgy nyilatkozott: szeretné megelőzni a bizottsági döntést, írásban vonja vissza eladási szándékát, és mégis megtartja a Bárka épületét.

8 éve a kajakosé a Bárka, ami azóta se nyitott ki. Fotó: Frank Yvette

8 éve a kajakosé a Bárka, ami azóta se nyitott ki. Fotó: Frank Yvette
– Amikor megvásároltam a bezárt vendéglőt, még csak 23 éves voltam, és teljesen tájékozatlan az üzleti ügyekben. Ám az olimpiai jutalomból volt pénzem, és mások tanácsára jó befektetésnek tűnt a Bárka megvásárlása. Olyan ígéretet is kaptam, hogy segítenek nekem talpra állítani a vendéglőt. Ez a támogatás azonban nem történt meg. Az elmúlt években állagmegóvásra nagyjából 10 millió forintot költöttem. Jobban jártam volna, ha a megvásárlás után elajándékoztam volna valakinek – mondta tegnap Natasa, nem sokkal azután, hogy a közösségi oldalán megjelent a bejegyzés.

A sportoló kis idő múlva visszahívta lapunkat: hirdetése hatására jelentkezett egy komoly érdeklődő. A pontos összeget nem akarta elárulni, de azt mondta, a Bárkára költött pénze felét még így is elbukja.
Három éve a sportoló egykori menedzsere, a vendéglátásban is jártas Csonka Gábor azt mondta: az épület felújítására és a vendéglő beüzemelésére nagyjából 100 millió forintot kellene költenie az új tulajdonosnak. Ugyanakkor megjegyezte, nincs profilkötöttség, így nem kötelező éttermet nyitni a Bárka épületében.

13 év története

2002. január 7.: Bezárják a Bárkát, mert teljesen elöregedett. A bérlő csak akkor újítaná fel, ha megvehetné. Ezt viszont nem engedi az IKV. 2004. augusztus 30.: A vendéglős az elmaradt haszon miatt beperli az IKV-t. 2005. november 14.: Az egykori bérlőnek közel 9 millió forintos kártérítést ítél meg a bíróság. 2006. március 30.: A budapesti székhelyű Anikó '84 nyeri meg a Bárka üzemeltetési jogát 33 millió 250 ezer forintért. 2006. május 16.: Mégsem fizette ki a 33 millió forintot a budapesti befektető arra hivatkozva, hogy az IKV elfelejtette őket értesíteni a lakók ellenállásáról. 2007. január 4.: Bruttó 24 millió 850 ezer forintért Janics Natasa veszi meg az egykori vendéglőt az IKV-tól. 2012. június 18.: Az önkormányzat pénzügyi bizottságának döntése szerint a város visszavásárolja a Bárkát. 2012. október: Mégsem írja alá a Bárka adásvételi szerződését Botka László szegedi polgármester, aminek egyik oka Janics Natasa külföldre igazolása. 2012. október 24.: Ismét eladó a Bárka 19 millió 900 ezer forintért. 2015. július 2.: Douchev-Janics Natasa ismét közösségi oldalán hirdeti Bárkáját.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!