Szlovákiában jártak emlékversenyen

2024.08.22. 19:24

Súlyos sérülés miatt adta fel a bothúzó-versenyt

Deli Tamás súlyos sérüléssel, Balogh Dóra pedig ezüstéremmel térhetett haza a szlovákiai Bardejov városából, ahol az egy éve elhunyt  erőemelő, Marcel Matej emlékére rendeztek nemzetközi bothúzó-versenyt.

Becsei Dávid

Pál András (balról jobbra), Balogh Dóra, Csordás Cintia, Szőcs Petra és Deli Tamás.

Fotó: Deli Team

Erős mezőny jött össze. A szlovák és magyar versenyzők mellett Brazíliából, Oroszországból, Georgiából, Kirgizisztánból és Lengyelországból is érkeztek sportolók az emlékversenyre.

Balogh Dóra (balról) és Csordás Cintia.
Fotó: Deli Team

A Deli Team szentesi versenyzője, Csordás Cintia a -65 kilogrammosok között indult, mivel eredeti kategóriájába, a -55-ösök közé nem lehetett nevezni. Kirgiz és szlovák hölgyekkel húzott nagy csatákat, végül bronzérmes lett.

A másik súlycsoportban, a -75 kilogrammosok között indult Balogh Dóra és Szőcs Petra. Előbbi nyakába ezüstérem került, utóbbi a negyedik helyen zárta a Marcel Matej Emlékversenyt. Dórát csak az európai bothúzás egyik legnagyobb tehetsége, az abszolút világbajnok szlovák Jana Vaskova győzte le.

Mindössze néhány hete kezdte el ismét az edzéseket Pál András, aki a -80 kilogrammos férfiak között végzett az ötödik pozícióban. Csordás Cintiához hasonlóan ő sem a saját kategóriájában indult.

Az első mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett a többek között Arnold Classic-győztes Deli Tamás. 

– Egy georgiai ellenféllel kezdtem, rögtön olyan erővel húztunk, amit nem bírt el a vádlim és részlegesen elszakadt. Emiatt visszaléptem a további szerepléstől, most két hétig szigorúan pihentetnem kell, majd utána fokozatosan terhelhetem újra – jegyezte meg lapunknak Deli Tamás.

Legközelebb Csordás Cintiára vár rangos verseny. Kazahsztánban a World Nomad Gamesen, a nem olimpiai sportágak világjátékán vesz részt bothúzásban. Itt már a -55 kilósok között szerepelhet, ahol tizenketten indulnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában