2021.08.12. 07:37
Hét kategóriában rendeznek Turuljátékversenyt augusztus 15-én az újszegedi ligetben
13. alkalommal rendezik meg Szeged sportjának, a turuljátéknak versenyét, amely a Dr. Harsányi Géza Emlékverseny nevet viseli, időpontját tekintve pedig augusztus 15-én 8 és 12 óra között lesz az újszegedi ligetben.
A szegedi emberek tartják életben a 120 éves múltra visszatekintő turuljátékot, amelynek mint minden évben, idén is rendeznek versenyt a Tisza-parti városban. Idén az újszegedi liget ad majd otthont a sportág egyik nagy klasszisáról és 22-szeres magyar bajnokáról elnevezett Dr. Harsányi Géza Emlékversenynek, amely szervezői minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak augusztus 15-én 8 és 12 óra között.
A Thékes László Emlékverseny után második idei állomására érkezik a szegedi turuljáték-viadal, amelynek lebonyolítása hét kategóriában zajlik majd, a 14 évestől egészen a 80 éves szenior korosztályig. A kiírásra a nevezés ingyenes, a jól teljesítőket oklevéllel, míg a legjobbat vándorkupával díjazzák. Az esemény jó program lehet azoknak is, akik nem rendelkeznek rutinnal a turuljátékban, hiszen mint ahogyan Joó Gyöngyi, a versenybizottság elnöke elmondta, a sportág alapja nagyon rövid idő alatt elsajátítható.
– Előnye a játéknak, hogy gyorsan meg lehet tanulni. Egy átlagos labdaérzékkel rendelkező felnőttet körülbelül 10 perc alatt megtanítunk játszani, erre volt is már több példa az évek során – fogalmazott a Délmagyarországnak a szervezésben is szerepet vállaló Joó Gyöngyi.
A részvétel és nevezés díjtalan, jelentkezni augusztus 13. 18 óráig a [email protected] e-mail-címen lehetséges.
A 13. Dr. Harsányi Géza Emlékverseny (helyszín: újszegedi liget) részletes programja: 7.30: pályaállítás, 8.00: gyermek, ifjúsági és szenior kategória, 8.30: női egyéni kategória, 9.00: férfi egyéni kategória, 9.30: vegyes páros kategória, 10.00: női páros kategória, 11.00: férfi páros kategória, 12.00: eredményhirdetés.
Gyorsan tanulható a turuljáték, szombaton ismét megrendezik a Dr. Harsányi Géza Emlékversenyt.