Az utolsó éjszaka Tremorban

Nagyjából a fenti kérdéseket járja körül a spanyol Oriol Paulo legújabb alkotása, Az utolsó éjszaka Tremorban. Mielőtt belemennénk a Netflixen elérhető nyolcrészes minisorozat milyenségének ecsetelésébe, hadd essék egy-két szó a sorozat megálmodójáról, azaz magáról Oriol Paulóról. Jóllehet nem amerikai, pláne nem hollywoodi alkotó, a filmrajongók körében mégsem ismeretlen a neve. Jó néhány remek krimi-thriller köthető a személyéhez, például a Láthatatlan vendég, A hulla, az Isten útjai kifürkészhetetlenek, vagy épp Az ártatlan, ami a jelen kritikám tárgyául szolgáló alkotáshoz hasonlóan, ugyancsak egy minisorozat. Paulo méltán szerzett magának hírnevet (és híveket), művei legtöbbször sajátos keverékei a drámának, sci-finek, thrillernek és kriminek. 

Az utolsó éjszaka – hosszú epizódok 

Az európai filmes hagyományoknak megfelelően rendezéseiben kerüli a hollywoodi szépelgést, a „minden-áron-happy-endet-akarunk – felfogást”, ugyanakkor feszültségteremtése, bombasztikus cselekményvezetése pont a hollywoodi profizmust idézi. Talán ezekből a dicsérő szavakból sejthető, hogy én magam milyen magas elvárásokkal ültem le Az utolsó éjszaka Tremorban elé. Hogy végül csalódás ért, az nem kétséges, ennek ellenére egyáltalán nem bántam meg, hogy végignéztem. Nem egyhamar végeztem vele, és hogy miért nem, ennek magyarázata már átvezet a sorozat első negatívumához (és persze ahhoz a tényhez, hogy nem vagyok időmilliomos).

Mint említettem, összesen nyolc epizódból áll a mű, ami igazából átlagosnak mondható, ám ezek nem éppen rövid epizódok, nem egy közülük csaknem olyan hosszú, mint egy egészestés filmalkotás. És bizony ez azért baj, mert maga a történet nem igényel ekkora terjedelmet, egész egyszerűen nincs benne ennyi. Lássuk is hát, hogy mi van benne, miről szól Az utolsó éjszaka Tremorban.

Hősünk egy középkorú, elvált férfi, aki nem mellesleg díjnyertes zeneszerző, és aki a világ zaja elől Spanyolország északi részére, egy asztúriai településre menekül, közvetlenül a tengerpart közelébe, egy csodálatos házba. Ez a helyszín valóságos szerelem első látásra, mind hősünk, Álex, mind a nézők számára. Egy nap, hazafelé tartva, Álexbe nemes egyszerűséggel belecsap a villám. Innentől kezdve régi jövőbelátó képessége kiújul, sőt fokozódik is, ám látomásai egyáltalán nem biztos, hogy a jövőt vetítik előre, lehet, hogy valami egészen más van a háttérben. Rémlátomásaiban újra és újra egy tömeggyilkosság jelenete sejlik fel előtte, aminek a végén nemcsak Álex szerelme, gyerekei és barátai halnak meg, hanem ő maga is. Az utolsó éjszaka Tremorban gyakorlatilag arról szól, hogy Álex hogyan próbálja meg megváltoztatni ennek bekövetkeztét.

A sorozat legnagyobb problémája a lassúsága, ennek következtében pedig a meglehetősen nehézkes cselekményvezetés. Ideig-óráig ugyan magába szippant Tremor egészen varázslatos hangulata, ám van egy pont, amikor az embernek már feltűnik az elbeszélés darabossága. Túl nagy időközönként jönnek újabb fordulatok, és ezek közben Álex egyéni drámája veszít erejéből, sőt a sztori olyan mellékvágányokra is elkalauzol bennünket, ami vagy fölösleges, vagy szándékos félrevezetés. Ez utóbbi esetben joggal mondhatjuk, hogy „hát így könnyű olyan befejezést kanyarintani, amit az életbe nem találnánk ki”. De apropó, befejezés! Az utolsó éjszaka Tremorban lezárása menti a menthetőt, és a végén gyönyörűen összeáll minden. Ennek köszönhetően a néző szájíze nem marad keserű, és talán ez a legfontosabb. Az utóíz még napokig velünk marad, ezért is állítottam írásom elején, hogy szó sem lehet arról, hogy megbántam volna a sorozat megtekintését.

6/10 

A Délmagyar oldalán további sorozat-, és filmkritikák is olvashatók.