Helyi kultúra

2024.09.03. 15:05

Új bérlet meghirdetésével indította évadát a Szegedi Szimfonikus Zenekar

A klasszikus és a barokk repertoárra fókuszáló, új bérletet indított a Szegedi Szimfonikus Zenekar. A négy koncertnek a Kisszínház ad majd otthont.

Koós Kata

Az évadnyitó társulati ülést kedden tartották a Korzó Zeneházban. Fotó: Karnok Csaba

Kedden tartotta évadnyitó társulati ülését a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Korzó Zeneházban. Gyüdi Sándor zenekarigazgató elmondta, a nyár is munkával telt a zeneművészek számára, akik a Szegedi Szabadtéri Játékok több közönségsiker nagyprodukciójában is közreműködtek. Az Ajándékkoncerttel nyitották meg a Dóm téri évadot, majd Péter Bence világsztár zongoraművésszel adtak közös koncertet, ezt követően a Rebecca musicalben, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon pedig Donizetti Szerelmi bájital című operájának előadásában muzsikáltak.

Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

Mahler II. szimfóniájával kezdenek

Gyüdi Sándor lapunknak elmondta, a Vaszy Viktor és Fricsay Ferenc nevével fémjelzett, hagyományos bérletek most is hét-hét koncertet tartalmaznak, amelyekből hatot a Szegedi Nemzeti Színházban mutatak majd be, a hetediket pedig mindkét esetben az évad végén a Dómban rendezik. Két-két koncertet Dubóczky Gergely, egy-egy koncertet Pál Tamás és Gyüdi Sándor dirigál majd. A legelső koncertet okóber 1-jén, a zene világnapján rendezik, Mahler Feltámadás című II. szimfóniáját játssza a zenekar. A felnőtt bérletek utolsó koncertjén pedig Händel Messiás oratóriuma hangzik majd el. 

A két gyerekbérlet, a szombati Csokimatiné és a Vasárnapi Matiné hangversenyek az ifjúságnak kínálnak élménydús ismerkedési lehetőséget a klasszikus zene játékossággal és szépséggel teli világával. 

Még ezen a héten válthatják újra bérleteiket megszokott helyükre a régi bérletesek, szeptember 9-től az új bérletesek válthatják meg bérleteiket, 23-tól pedig a szólójegyek vásárlására nyitják meg a lehetőséget. 

Új bérletet hirdettek 

A nézői igényekre reflektálva régi zenei bérletkonstrukciót is összeállítottak az évad újdonságaként, amelynek részleteiről Dubóczky Gergely művészeti vezető számolt be az évadnyitón. A Kisszínház ad majd otthont a négy koncertnek, ahol klasszikus és barokk műveket adnak elő. Két koncert dirigense Dubóczky Gergely lesz, a másik két koncertet pedig egy-egy neves vonós szólista, kamaraművész fogja vezetni, Kalló Zsolt hegedűművész és Fenyő László gordonkaművész. A bérlet első koncertjét október végén rendezik. 

Fiatalok sokaságát várják 

A Szegedi Szimfonikus Zenekar ebben az évadban is folytatja együttműködését a Szegedi Nemzeti Színházzal. 

Két új operapremierünk lesz, a Pillangókisasszony és A varázsfuvola. Lesz egy új, klasszikus operett bemutató, a Marica grófnő, a legelső premier pedig egy musical lesz, a My Fair Lady. Ezeken kívül a tavalyi évad sikerprodukcióit, a Manon Lescaut Puccini-operát, illetve a Hegedűs a háztetőn musicalt is továbbjátsszuk

 – részletezte a zenekarigazgató, aki a közeljövőben tervezett vendégszereplésekről is beszámolt. Hamarosan kortárs magyar műsorral lépnek fel Magyarkanizsán, novemberben pedig Aradon muzsikálnak a kultúrpalotában. 

Gyüdi Sándor arra is kitért, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekar idén is részt vesz a Lázár Ervin Programban. A szegedi tankerület általános iskoláinak 4. és 7. osztályos tanulói valamennyien részt vehetnek majd a „Muzsikálj velünk!” programon, amely során megújult műsorral hívják közös muzsikálásra a gyerekeket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában