A Szegedi Szabadtéri Játékok újjászületésénél bábáskodott (Videó)

– A Szegedi Szabadtéri Játékok maga volt a csoda. Az egész város lázban égett, még a kirakatrendezők is a fesztiválra rímelő portálokkal készültek. Az első években előfordult, hogy egy-egy hétvégén mindennap más előadást játszottunk. Naponta fölállítottuk, lebontottuk, fölállítottuk, lebontottuk a díszleteket, de meg lehetett csinálni, csak ember kellett hozzá és sok pénz – mondta a Délmagyarországnak Horváth Mihály. A törékeny kilencvenes éves férfi ma már nyugdíjas, de amikor szóba kerül a múlt, hangja fiatalossá válik.

A Szegedi Szabadtéri Játékok újraindulása

Horváth Mihály véletlenül került Szegedre, majd a tanárképző főiskola elvégzése után, szintén véletlenül került a városi tanács művelődési osztályára. A Szegedi Szabadtéri Játékok újjászületésénél is ott tüsténkedett. Persze az még egy másik világ volt, nagyon más. Nem volt internet, mobiltelefon és kábeltévé 150 magyar nyelvű csatornával. Csak egyetlen televízió és két rádió műsorát lehetett fogni az egész országban. A gyakori színházi közvetítések miatt a kor színészóriásait szinte mindenki ismerte. Celebek és influenszerek helyett ők voltak a sztárok.

– Már 1957-ben mondogatták, hogy fel kellene újítani a szabadtéri játékokat, 1958-ban azonban ez nem jött össze. Az első előadás 1959-ben volt. A Dóm téri nézőteret a Budapesten lebontott Kossuth-híd vasanyagából építették meg, amit a Dunán, majd a Tiszán úsztatva hoztak Szegedre. Először ötezer férőhelyes volt, majd két év múlva hétezer fősre bővítették. Minden párt- és állami vezető imádta a szabadtérit és meg is teremtettek minden föltételt, pénzgondjaink sosem voltak. Amíg az állami színházak a kiadásaik körülbelül 30 százalékát szedték be a jegybevételből, nálunk fordítva volt, mi körülbelül ennyi állami támogatást kaptunk, tehát sokkal gazdaságosabban működtünk – folytatta a múltidézést a volt igazgató.

Csak a vasúti jegy érkezett meg

Horváth Mihály Kiskunfélegyházán született. Gyerekfejjel még azt tervezte, hogy az általános iskola befejezése után a helyi tanítóképzőben folytatja tanulmányait, de a sors közbeszólt. Az intézményből sportgimnázium lett, a legközelebbi tanítóképző pedig Szegeden volt. Tanulni jött ide, de itt ragadt, és szögedi polgár lett belőle. Érettségi után egy évig gyakorló tanítóként Maroslelén dolgozott, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára felvételizett. A diplomája megszerzése után azonban újból közbeszólt a sors: bár a MÁV répceszentgyörgyi nevelőintézetében ajánlottak neki pedagógusállást, csak az első osztályú vasúti jegye érkezett meg, a végleges kinevezése nem. Mint később megtudta, egyik évfolyamtársa fúrta meg, kellett neki a munkahely.

A nyár közben eltelt, amikor az egyik volt tanára a városi tanácshoz hívta dolgozni. A művelődési osztály népművelési részlegén helyezkedett el. A képzőművészet és a zene volt a szakterülete, de a szabadtéri újraindulásánál is a Dóm téren szorgoskodott. Ahogy mondja, ő volt a „szaladj ide-szaladj oda”, akinek mindig akadt valami feladata.

A műfaji sokszínűségre építettek

– Nagyon szerettünk volna ragaszkodni a háború előtti koncepcióhoz, tehát a műfaji sokszínűséghez, meg ahhoz, hogy olyan hazai és nemzetközi elismertségnek örvendő műveket mutassunk be, amik együttesen valami gondolat köré csoportosíthatók. Akkoriban volt egy népművelési program, aminek az volt a célja, hogy a dolgozó nép ismerje meg a klasszikus kultúrát, a klasszikus színpadi irodalmat. Arra törekedtünk, hogy minden évben legyen opera, dráma, balett, folklór, valamilyen könnyedebb műfajú előadás, de nem akármi, hanem abból is csak a java – például Johann Strausstól A cigánybáró – mondta Horváth Mihály.

Tari János, az 1959-ben újraindított szabadtéri igazgatója 1966-ban kérte fel Horváth Mihályt, hogy legyen a helyettese. Tari a városi tanács művelődési osztályának a vezetője, majd 1963-ig a városi tanács elnökhelyettese és egyben a szabadtéri igazgatója volt, fiatalon hunyt el. A városi tanács 1970-től vagy három évig kereste, de nem találta meg az utódját. Horváth Mihály kinevezéséhez végül a kor nagy hatalmú urának, Komócsin Mihálynak a beleegyezése kellett, ő volt az MSZMP megyei pártbizottságának a vezetője.

István, a király színre lép

A repertoárt a párt- és állami vezetők hagyták jóvá. A terveket minden évben egy kötetlen hangulatú beszélgetésen mutatták be nekik, ahol az volt a fontos, hogy legyen legalább egy olyan sikerdarab, aminél előre garantálható a telt ház. Persze a kortárs műveket nem kedvelték. George Gershwin Porgy és Bess című operája csak azután kerülhetett színpadra, miután egy pártvezető még Londonban látta. A musical is csak a nyolcvanas években hódíthatta meg a Dóm tér nézőterét, ahogy a rockopera is. A legendás István, a királyt pont 40 éve, 1984-ben mutatták be a Dóm tér színpadán. 

– Volt néhány olyan rendező, akivel szinte minden évben együtt dolgoztunk. Például Szinetár Miklós, Mikó András, az operaház főrendezője, a Madách Színházból Vámos László. Azt csináltuk, hogy ha volt egy jó színházi előadás Pesten, és nem volt jobb ötletünk, akkor azt hoztuk le Szegedre, de nem ugyanazzal a szereposztással. A rendező maradt, a szereplőket viszont úgy válogattuk ki, hogy a főszereplők onnan, a mellékszereplők innen, Szegedről érkeztek, hogy szegedi színészek is kapjanak komoly feladatokat a szabadtérin – hangsúlyozta Horváth Mihály.

A katicabogár atyja tervezte

A korabeli hangtechnika is feladta a leckét a Dóm téren. Nem léteztek még akkoriban apró, testre, jelmezre rögzíthető, vezeték nélküli mikrofonok. Csak olyanok, amiket a színpad különböző pontjain helyeztek el, a színészeknek, operaénekeseknek pedig megszólalás előtt a mikrofon közelébe kellett állniuk. A hatalmas nézőtér hangosításához is technikai bravúr kellett. Muszka Dániel informatikus, egy egyszerű robot, a híres szegedi katicabogár atyja tervezett hangkésleltető berendezést, hogy ne alakuljon ki zavaró visszhang a nézőtéren. A hangszórókat pedig a nézőtéren, a székek alatt helyezték el.

– Az egyik vezető pártembert – nem mondom ki a nevét –, a hiúságában megbántottam. Valakinek, akiről azt hittem, hogy a barátom és elmondhatom, mondtam róla valamit, ő pedig visszamondta neki. Hivatalosan nem rúgtak ki, hanem kreáltak egy új státuszt. A fesztivál intézőbizottságának a titkára lettem 1986-ban. Ugrattak is a szegedi színészismerőseim, hogy te most fölbuktál vagy lebuktál? Az intézőbizottság látszatra egy magasabb szervezet volt. Én nevettem, nem tudom, döntsétek el, én itt is jól érzem magam, válaszoltam – mondta lapunknak Horváth Mihály, aki a rendszerváltás után 1994-es nyugdíjazásáig a Bartók Béla Művelődési Központ igazgatóhelyettese volt. A szabadtéri játékok igazgatói székében Nikolényi István lett az utóda, aki a kilencvenes években még visszahívta nyugdíjasként dolgozni a nyári színházba.

Horváth Mihály az ezredforduló óta már csak a családjának él, legfeljebb nézőként fordul meg a Dóm téren, ahova ezeregy emlék köti.

Hogyan indult újra 1959-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok? A Magyar Filmhíradó felvételén láthatják: