Filmkritika: Ábel a rengetegben

Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmje nagyon közel áll ahhoz, hogy mesterműnek nevezzük. Jelentőségét nemcsak az adja, hogy mint film nagyszerű, hanem az is, hogy rendkívül fontos mondanivalóval rendelkezik. Megtekintése minden szavazókorú állampolgárnak ajánlott, pártállástól függetlenül. Ki-ki magára ismerhet benne, és bizony húsbavágó élmény ebben a tükörben viszontlátni magunkat. Ugyanakkor ha végiggondoljuk, nemcsak a szavazókorúaknak ajánlható a film. A felnőttkor küszöbén álló fiatalokat a film figyelmezteti: innentől kezdve jogodban áll hallgatni, mert bármi, amit mondasz, felhasználható ellened.

A történet egy botrányba fulladó érettségi vizsga körül forog. Hősünk, Ábel kokárdában megy a töri szóbelire, és miután ezt szóvá teszi a vizsgáztató tanár, a fiú bepanaszolja őt az édesapjának. Az, hogy a bukás oka valójában nem is a kokárda, hanem az a tény, hogy Ábel egyetlen szót sem tudott kinyögni a vizsgán, senkit sem érdekel. A skandalumot Ábel apja először a háziorvosának meséli el, aki továbbadja a sztorit egy taxisnak, aki aztán a sajtó tudomására hozza a hallottakat. Így lesz egy bukott érettségiből végül országos méretű botrány. 

Az a tragikomikus az egészben, hogy Ábel valójában nem akarta, hogy így legyen. Ő csak pont ugyanazt az osztálytársát szereti, aki sajnos halálosan szerelmes a töritanárba. Személyes sértettsége, kisebbrendűségi érzése hajszolja bele a kokárdás sztori felfújásába, és miután kinyitja Pandora szelencéjét, már nincs visszaút. A teljes igazságot nem ismerő, felháborodott apja a tankerülethez viszi az ügyet, és a sajtó közbelépése után már az iskola igazgatója sem tehet mást: rendkívüli helyzetre hivatkozva lehetővé teszi Ábel számára az érettségi megismétlését.

A meghökkentő téma mellett a Magyarázat mindenre bravúros szerkesztése is sokat tesz azért, hogy ne érezzük hosszúnak a film két és fél órás játékidejét. A párhuzamos szerkesztésnek köszönhetően látjuk az árnyalatokat is, azaz nemcsak Ábel, illetve az édesapja álláspontját ismerhetjük meg, hanem az ellenoldalt is, azaz a történelemtanár életébe és gondolkodásába is bepillantást nyerhetünk. Sőt, van egy harmadik szál is, amelyben egy fiatal, feltörekvő újságírónő karrierépítését is nyomon követhetjük, aki meglátja az esetben a címlapsztorit. Sok mindenről szót ejt a film, ennek ellenére lehet némi hiányérzetünk. A film kezdése lassú, és a bevezetés talán indokolatlanul hosszúra is nyúlik, miközben a rendező megfeledkezik az ellenérdekelt oldalon dolgozó sajtómunkások bemutatásáról, emellett az apa felismerése (hogy a fia nem mondta el a teljes igazságot) túl hirtelen, hiányzik egy feszültséggel teli, gyanakvó szakasz. Ezeket a hiányosságokat leszámítva a sztori kerek egész, az utolsó jelenet pedig méltó lezárása az alkotásnak. Reisz itt mond ítéletet a felnőttek világára oly jellemző vak gyűlölködés felett. Ábelnek nem a törzsi gondolkodásban megrekedt hazai pártpolitikával kellene foglalkoznia, hanem a csajokkal, a haverokkal, a bulizással. A film legerősebb jelenete mégsem ez, hanem amikor a balliberális töritanár meglátogatja a kormánypárti apukát. Rusznák András és Znamenák István nagyszerűen hozzák a gyűlölködő feleket, de nem sokkal marad el mögöttük az újságírónő szerepében látható Hatházi Rebeka sem.

Apró hiányosságai ellenére is kijelenthető, hogy a Magyarázat mindenre az utóbbi évek egyik legfontosabb hazai alkotása, ami – elsősorban témájából adódóan – senkit sem hagy majd hidegen.

8/10