2023.09.13. 07:00
25 éve könyvtárként él tovább a zsinagóga
A Szentes Városi Könyvtár új otthonra találásának 25. évfordulóját ünnepli. A város ikonikus épülete, a zsinagóga menekült meg az enyészettől, és kapott új funkciót a kulturális intézmény beköltözésével.
Történelmi falak közé költözött a szentesi könyvtár. Archív fotó: Török János
A könyvtári szolgáltatás Szentesen csaknem 75 évre tekint vissza, 1949-ben alakult meg a mai bibliotéka elődjeként a Központi Könyvtár. Az 1998-as év jelentős mérföldkő a könyvtár életében: új otthonra talált, szeptember 18-án jelenlegi helyén, a volt zsinagóga felújított épületében rendezkedett be, de jubilál a gyermekkönyvtár is, amelynek dolgozói és kis olvasói ugyanabban az évben december 7-én vehették birtokba a Petőfi utca 1. szám alatti új tereket.
Azt, hogy tényleg sikerült új otthonra találnia az intézménynek, megerősítette lapunknak Szekeres-Dancsó Mónika igazgató, aki tavaly év eleje óta vezeti a Szentes Városi Könyvtárat. Mint mondta, az elmúlt két és fél évtizedben igazán otthonosan be tudtak rendezkedni, a mai kor kihívásainak eleget tudnak tenni, és nemcsak ők, hanem a könyvtárhasználók is belakták az épületeiket. Hozzák az országos átlagot, kicsivel még felette is teljesítenek a beiratkozott olvasók számában – büszkélkedett az igazgató.
Folytatódnak népszerű rendezvényeik, októberben ismét vendégül látják például Barna Barnabás csillagászt. Háromhetente kiállításokat is rendeznek, a legutóbbi időszerű témát dolgoz fel, a mesterséges intelligencia világát. A képekre licitálhatnak majd, a befolyt összeggel a gondozási központot támogatják. A 25 éves jubileum alkalmából első rendezvényükre Szirbik Imre volt polgármestert kérték fel, hogy megemlékezzen a felújítás körülményeiről. Szerdán este 18 órától Róna Tamás főrabbi lesz a vendégük, aki a zsidó újévről tart előadást. Jövő héten kedden a könyvtár avatásának filmarchívumából vetít Karikó-Tóth Tibor. Ezen kívül a könyvtár szeptember 18-ától tízhetes játékra hívja olvasóit jelenükről és múltjukról, értékes nyereményekért.
A kultúra egyik szentesi fellegvára a város ikonikus épülete, az egykori zsinagóga, majdnem száz éven keresztül a helyi zsidó gyülekezet otthona volt, a Knábe Ignác tervei alapján elkészült romantikus mór stílusú épületet 1872-ben szentelték fel. A város zsidóságát 1944 nyarán deportálták, a lágerekből csak kevesen tértek haza. Ennek következtében az istentiszteletek az 1970-es évek elején megszűntek, az épület állapota az évtizedek alatt rendkívüli mértékben leromlott. A város képviselő-testülete Szirbik Imre polgármester javaslatára 1996-ban a könyvtári célú felújítás mellett döntött, amelyhez a terveket Terney László készítette. Fontos volt a város számára az épület megmentése, hasznosítása, majd a kultúra szolgálatába állítása.
Az előkészületekről, és a patináját visszaszerző épület újjászületéséről legtöbbet a város akkori vezetője tud mesélni, a kedd esti rendezvényen Szirbik Imre felidézte a nyolcvanas évek végéről, hogy a MAZSIHISZ 10 elhagyott zsinagógát szándékozott értékesíteni, a listán rajta volt a szentesi is. A vételárat sikerült lejjebb vinni, végül 3,6 millió forintért kelt el az épület, amely az önkormányzat tulajdona lett, de siralmas állapotban volt, a tetőt le kellett bontani, mert életveszélyesen lógott a levegőben. Az 1990-es évek végi felújítási munkálatok idején sokan bizakodtak abban, hogy valamiféle kincseket rejtenek a 40 éve elhagyott falak. Terveztek ode bútorraktárt, később, a kilencvenes években már hangversenyterem, mozi és könyvtár maradt a tervekben.
Az akkori polgármester máig egyik legmeghatóbb emléke az 1998. szeptemberi felavatás, amely nemzetközi érdeklődés mellett zajlott. Mint fogalmazott, az ország egyik legszebb könyvtárában, történelmi falak között vagyunk.