Filmkritika: Dadogva ordít

A Larry főszereplője egy erősen beszédhibás srác, Ádám, aki huszonegyedik századi Kukorica Jancsiként tengeti egyszerű életét. Egykor alkoholista, most már megtért rendőr édesapjával él egy fedél alatt, miközben plátói érzéseket táplál Noémi iránt, akit a passzív-agresszív apa hamarosan feleségül vesz. A helyszín egy lepusztult borsodi falu. Itt ábrándozik Ádám egy szebb életről, amiben nem vadakat terelő juhász többé, hanem hullámzó tömeg előtt rappelő sztár. A rap számára eszköz, nemcsak az önkifejezésé, hanem a benne szunnyadó haragé is egyszersmind. Nem sok kell, hogy nyilvánvaló tehetségére felfigyeljen a helyi rapmágus, CsalaDo, aki azonban azzal is szembesül, hogy Ádám – művésznevén: Larry – képtelen legyőzni a lámpalázát. Lehet, hogy Larry egymagában a magyar Eminem, de ha a közönség előtt visszatér a beszédhibája, akkor minden hiába. Márpedig a rap nem egy elszigetelt alkotómunka, hanem vérbeli előadóművészet. CsalaDo és Larry mindent egy lapra tesznek fel, amikor egy országos tehetségkutató műsorba neveznek be. Ha valaki, hát Puzsér Róbert biztosan képes lehet kiszabadítani az ifjú tehetségeket a borsodi rögvalóságból – gondolják naivan.

A tartalomismertető után kezdjük a kritikát a film legnagyobb erősségével, mert megérdemli. Ő nem más, mint Vilmányi Benett, aki a címszereplő bőrébe bújva olyan kolosszális alakítást tesz le az asztalra, amilyet hazai filmben már nagyon régen láttam. Pláne ha arra gondolok, hogy a színész Vilmányinak az égegyadta világon semmi problémája nincs a hangképzéssel, mégis olyan elementáris természetességgel lényegül át Ádámmá/Larryvé, hogy az hátborzongató. Bármilyen furcsa ezt leírni, de még az édesapját alakító Thuróczy Szabolcsot is bőven elhomályosítja, mert Thuróczy most is „csak” olyan, mint szokott lenni: nagyszerű. Amitől még élvezet nézni a Larryt, az a lendületes, erőtől duzzadó rendezés, amit a látványos, ugróvágásos képszerkesztés csak még inkább megtámogat. Érezhető, hogy Bernáth Szilárd rendező mennyire hisz a koncepciójában, így a Larry a legmagabiztosabb pillanataiban rendkívül erőteljes élményt nyújt. Magával ragadó felemelkedéstörténet ez, amibe azért keveredtek hamis hangok. Ilyen például a szerelmi háromszög ábrázolása, ami persze tovább árnyalja Larry karakterét, de közben némiképp kiszámíthatóvá is teszi a sztorinak ezt a szálát. Nem túl kifinomult a cigányok lakta közeg megjelenítése sem, mert bár realisztikusnak realisztikus, teljesen sajnos nem tud elszakadni a sztereotípiáktól. Továbbá van egy pont a cselekményben, amitől kezdve a Larry már nem tud újat mutatni, és a néző ekkortól csak arra vár, hogy jöjjön végre az a tehetségkutató műsor, és derüljön ki a nagyvilág előtt, mekkora tehetség a borsodi csodagyerek. Persze arra ne számítson senki, hogy az élő fellépés után valamiféle hollywoodi összeborulás következik, és hogy Puzsér majd megható pillanatok közepette rebegi el, hogy Larryhez hasonló tehetséget még soha sem pipált. Nem, ez nem Hollywood. Ez Magyarország. Annak is a keleti része. Egyáltalán nem biztos, hogy minden Kukorica Jancsiból lesz egyszer János vitéz.            

7/10