A túlélő segítsége

Kedves, mosolygós, törékeny, de magabiztos nő – ez volt az első benyomásom, amikor útbaigazítást kértem körülbelül egy hónapja Mező Judittól az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar épületében nyíló tárlat kapcsán. Készséggel segített, majd beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy a kar oktatója és talán sorsszerű a találkozásunk, mert egy ideje gondolkodik már azon, hogy minél szélesebb körben megossza személyes történetét. Nem szereplési vágyból, hanem azért, hogy minél több embernek segíthessen. Amikor nagy vonalakban összefoglalta az elmúlt egy évének megpróbáltatásait, csöppnyi kétely sem maradt bennem a szándékait illetően. Az interjúval vártunk, míg felépült utolsó nagy műtétjéből.   

Még negyvenedik születésnapját sem ünnepelte meg, amikor tavaly nyáron vastagbél-daganatot diagnosztizáltak nála. Minimum hat évvel azelőtt, hogy a veszélyeztetett korba lépett volna. Az első gondolata az volt, hogy mi lesz hatéves kislányával, feldolgozhatatlan volt számára a gondolat, hogy anya nélkül nőjön föl. 

Egy év kínkeserves küzdelem következett a rákkal, ami sem fiatal korára, sem egészségtudatos életmódjára nem volt tekintettel, amikor megtámadta szervezetét. Megosztotta lapunkkal gyógyulása kőkemény útjának részletes, tabuk nélküli történetét azért, hogy minél több ember figyelmét felhívja a szűrővizsgálatokon való részvétel fontosságára. A vastagbélrák kialakulása ugyanis általában 5-10 évig tart. Az időben fölfedezett, még panaszmentes elváltozások könnyen gyógyíthatók. A kései diagnózis azonban végzetes lehet. 

S hogy mi a véleményem most Mező Juditról? Egy kedves, mosolygós, törékeny, de magabiztos nő. Egy bátor, jólelkű, emberszerető túlélő.