Fogadkozás helyett

A szilveszter éji mulatozás után másnap délelőtt az egyszeri ember felemeli macskajajtól zsongó fejét, néhány óvatos mozdulattal az utolsó konfettiket is kirázza a füléből, majd – mintegy összegereblyézve önbecsülésének utolsó morzsáit – rezzenéstelen arccal, könnyeden húzza ki a hajából a beleragadt szerpentint. A tekintete végigfut a lakás romjain, pillantása az üveghegyen túl a végtelenbe veszik.

Na, ezek azok a pillanatok, amikor az embernek a legkevésbé sem a világmegváltó gondolatok járnak a fejében, újévi fogadalomként pedig talán annyi juthat ilyenkor az eszünkbe, hogy beveszünk egy fájdalomcsillapítót, de azonnal. Meg esetleg az, hogy legközelebb nem iszunk. Annyit. Töményből.

De ha elmúlt a fejfájás és új erőre kaptunk a lencselevestől, akkor gondolkodhatunk egy kicsit nagyobban is, a puszta életben maradáson felül merhetünk nagyobbat álmodni. Senkit sem akarok felelőtlen újévi fogadkozásra csábítani, de azért picit elszánhatjuk magunkat, hogy önmagunk egyel jobb verziói legyünk 2024-ben.

Mindenből csak egy csipetnyivel javítsunk. Kevesebb céltalan mobilozás, több olvasás. Kevesebb autózás, több biciklizés, sétálás. Kevesebb munka, több család. Kevesebb abból, ami elválaszt, több abból, ami összeköt. Kevesebb beállított fotó, több megélt pillanat. És ami talán mind közül a legfontosabb: cselekvés, fogadkozás helyett.

Azt gondolom, ha ezt a sok pár centinyi előrelépést összeadjuk, akkor abból kijöhet akár egy jó nagy ugrás is. De ha csak egy kicsi jön össze, az se baj, a lényeg, hogy így is előrébb vagyunk, mint ahonnan elindultunk.