KupON

Gizi rajongott az akciós kuponokért. Meg úgy általában mindenért, ami leértékelt, értékcsökkent, kedvezményes, áron aluli, kidobandó, netán másnak haszontalan. Imádta a pontgyűjtő akciókat, a bónuszpontokat, a jutalomkrediteket, minden egyes százalékot, amit megspórolhatott. Leste a postaládát, hogy a nyomtatott hirdetőújságból végre mikor vághatja ki a soron következő kuponokat. A kincseket mindig a legbelső zsebbe rejtette pénztárcájában, amit olyankor akaratlanul is szorosabban tartott tenyerében fizetéskor, nehogy veszendőbe menjen az összegyűjtött élelmiszerboltos, divatmagazinos, húsboltos, meg drogériás kupon-köteg. Fanatizmusba hajló lelkesedéssel odáig merészkedett, hogy a húsok szavatossági idejét böngészve azt latolgatta, mikortól akciózzák a porciókat a hűtőpultokban. Majd a dátumot naptárjába pirossal feljegyezve izgatottan várta a napot, minden egyéb programját ahhoz igazítva. 
Aztán valami megváltozott: feltűnt a telefonos alkalmazások és plasztikkártyák rémképe. Gizi elképedve vette tudomásul, hogy elmaradoznak a hirdetőújságból kivágható kuponok, a boltok pénzárainál legtöbbször az appban gyűjtött pontjait firtatják, máshol valamiféle kártyát keresnek rajta. Lelke legyen rajta, megpróbálta. Letöltötte az alkalmazásokat, igényelte a plasztikkártyákat, minden bolthoz másikat, majd dagadtra tömte velük egykor szebb napokat és papírkuponokat látott pénztárcáját. Majd bekövetkezett a legrosszabb: telefonja lemerült miközben az online kuponját próbálta aktiválni fizetéskor. A kuponnaphoz képest közepesen ingerült pénztáros annyit mondott: legalább a pontgyűjtő kártyáját húzza elő. Ott, a tömött sor legelején állva Gizi lefagyott. Csak meredten bámulta műanyag kártya gyűjteményét és soha többet nem vásárolt akciósan.