Célkeresztben

Ülj le a gyermekeddel 5 percre, és magyarázd el neki, hogy nem nevetséges, ha valaki nagyon magas, alacsony, pufi, sovány, vörös vagy barnább bőrszíne van – így kezdődik az a felhívás, ami ezekben a napokban a legnagyobb közösségi oldalon kering, és ami az iskolai zaklatás, a kiközösítés problémájára hívja fel a figyelmet. A szerzőnek az ihletet alighanem az adta, hogy a közelmúltban szó szerint a halálba szekáltak társai egy 16 éves dunántúli diákot. Pistinek – így emlegette őt a nagymama, aki egy bulvárlapnak nyilatkozott – lelketlen társai gúnynevet adtak, olykor telefonnal rögzítették, ahogy zaklatták, majd közzé is tették a felvételt. Az volt a bűne, hogy túlsúlyos volt.

A tréfás piszkálódás és a zaklatás között persze néha vékony a mezsgye. Én annak idején nem túlsúlyos voltam, hanem szemüveges. Emiatt ugyancsak megkaptam a magam gúnynevét, mint ahogy többen mások is az osztályban. De akkoriban mindez talán szelídebb volt. Ráadásul abban az időben ha valaki durván szállt volna bele egy társába, páros lábbal rúgták volna ki az iskolából. Ma – személyes szülői tapasztalat – azt a gyereket próbálják rávenni, hogy menjen át másik osztályba, esetleg intézménybe, aki áldozata a zaklatásnak. Ezzel az ő személyes problémája jó esetben megoldódik – aki rászállt, az meg keres az osztályban egy új célpontot és minden megy tovább.

Amit a felhívás szerzője kér, valóban fontos. De az is fontos volna, hogy az iskolákban a zaklatást ne tűrjék, és aki ebben leli szórakozását, az ellen a lehető leghatározottabban lépjenek fel. Aki pedig a célkeresztbe kerül, az ne maradjon egyedül a problémával.